2007. november 27. 19:36
Dajka Margit - kinek ki: Bors néni, a Liliomfi komornája, a Szinbád Majmunkája. A komika, aki nem akart szabadulni a szerepkörből, és nem szerette, ha művésznőnek szólítják. Margitka volt, aki ha kellett, télikabátot ajándékozott, ha kellett, főzött a barátaira. És aki annyira lámpalázas volt, hogy nem hallotta, mit mondanak a partnerei a színpadon.
- Magamban soha nem hittem, mindig bizonytalan voltam mindenben, s amikor az édesanyám elment, akkor meghaltam. Ez így van, aztán magamhoz tértem…
Adjon egy cigarettát - kérte Dajka Margit a riporterként őt faggató Molnár Gál Péter színikritikust 1982-ben készült életműinterjú közben.
- Akkor egy kicsit megszoktam, ez a legfontosabb volt a világon. Veronka, így hívják az anyámat, Elek Veronka. Jaj, nagyon szerettem. És ez nem igaz, hogy ez elmúlik, ez mindig erősebb. A vágy… ez, ez… ez nagyon, nagyon - az asszony, kezében a cigarettával, két kezébe vette a poharat, és hosszan ivott. - Eleget beszéltem, nem?
- Szerelmek?
- Fejezzük be. Ugye menjek el? Megyek, jó? Maga is elmegy? Viszontlátásra!
Molnár Gál Péternek nem sikerült megnyitnia a színésznőt, aki olyan ideges volt, mintha a színiakadémia felvételijén ült volna.
- Egyszercsak a műteremben azt lehetett látni, hogy négykézláb mindenki útnak indult és valami zajforrást keres. Kiderült, hogy állandó kopogás volt, miközben mi beszélgettünk. Valaki lemászott az asztal alá, és kiderült, hogy Dajka Margit, pályája csúcsán, életinterjú-beszélgetésben, a kezében tartott kézi táskát, úgy reszketett a lába, hogy az asztalhoz verte a csatját, és az szólt, úgyhogy elkobozták tőle. Reszketve félt, ami egészen megható volt, hiszen a mohácsi vész óta minden színházi csatában részt vett - emlékszik vissza a rettegett kritikus.
Dajka Margit 25 éves volt, amikor a Piri mindent tud című film készült. Ekkorra már megjárta a nagyváradi, kolozsvári és szegedi színházat. Budapest következett. Gyönyörű volt, csinos és tehetséges, mégsem akart soha díva lenni. Inkább nevettetni, hiszen az a legnagyobb tudomány. A kritikusok szerint soha sem játszott, megélte a szerepeit.
Dajka Margit nem politizált, végezte a dolgát. 1942-ben ő is tagja volt a tábori színháznak, amely végigjárta a keleti frontot. Kiss Manyival, Szeleczkyvel, Karádyval együtt szórakoztatta a katonákat.
Táborról táborra jártak a fronton. A színpad egy teherautó-plató volt. Az egyik bemutató után egy fess katonatiszt segített neki lelépni a járműről. Szerelem volt az első látásra. A házassággal még várni kellett. Lajtos Árpád a Don-kanyarhoz vezényelt második magyar hadsereg vezérkari századosa volt. Fontos beosztás volt ez, olyannyira, hogy amikor a hadifogságból visszatért, akkor Rákosiék csukták le a férfit.
- Lajtos Árpád, miután hadifogságból hazakerült, felhívta Margitkát telefonon, és mondta, hogy akkor holnap este találkozunk. Aztán tíz évig nem találkoztak. Tudniillik 24 óra múlva már börtönben volt Lajtos Árpád államrend elleni összeesküvésért - emlékszik vissza a család barátja, Szighety Gábor.
Lajtos Árpád szabadulása utáni első útja a színésznő lakásához vezetett. Bekopogott a Lovag utcai lakásba, egy kis ajtó volt, Margit kinézett a macska szemével és kérdezte: Tetszik, ki az? Mondta: Lajtos Árpád vagyok, és úgy emlékszem, hogy megkértem a kezét ’43-ban, és Ön igent mondott. - Igen? Akkor tessék befáradni.
1957-ben egy XI. kerületi templomban házasodtak össze csendben, és soha többé nem engedték el egymást. A francia katonai akadémián végzett Lajtos Árpád alig kapott munkát, végül ablakmosó lett. De boldogok voltak.
- Jó házasság? - kérdezte az interjúban Molnár Gál Péter.
- Az nem kifejezés. Egy nagy barátság, szeretet, megérzés, szóval minden, amire szükségünk van, azt otthon megkapom.
Bár színpadon közel kétszáz darabban játszott, ötven mozifilmben és huszonhét tévéjátékban, a rendezők szerint nem volt egyszerű Margitot rábeszélni egy-egy szerepre. Lámpalázas volt. A színpadon, a kamera előtt egyaránt.
- Olyan betegesen drukkoltam mindig, amikor kimentem a színpadra, hogy az valami borzasztó. Sokszor tíz-húsz percig is előfordult, hogy teljesen öntudatlan voltam a drukktól, most már jobb, most már csak öt percig tart.
A Szindbád című filmben csak Latinovits unszolására vállalta csak el Majmunka szerepét. Dajka ekkoriban Szegeden játszott, a legenda szerint Latinovits leutazott hozzá, és térden állva könyörgött: játsszon vele a filmben. Aztán remeklés lett a szerepből, a híres evős jelenetekből. Dajka Margit legendásan jól főzött, és megadta a módját. Sok embert etetett, fiatal, kezdő színészeket, tehetséges zenészeket.
- Főzök. Azt nagyon szeretem, nagyszerű kikapcsolódás. Jó hazamenni, különösen manapság. Megteríteni az asztalt szép fehér abrosszal, pár szál virág van az asztalon, gőzölög a leves, és ez valami csodálatos nagy békesség. Ez egy olyan jó hangulat.
Dajka Margit amint lehetett szabadúszó lett. Akkor tette ezt, amikor még a színészeknek is munkakönyvük volt, és kötelező volt a színházi tagság. A színésznő nem bírta a kötöttségeket.
- Nagyon sok boldogtalan és megalázott embert látok a színházaknál, mindig csak három-négy boldog embert látok. És egy színház nem abból áll, hanem nagyon sok száz emberből áll, és ez engem mindig nagyon zavart.
És a fiataloknak is segített. Garas Dezső is szűknek érezte színházát a hetvenes években.
- 1975-öt írtunk, forgattuk a Sándor Pali filmjét, iszonyatosan rossz állapotban voltam. Margit rámnézett: Mi van? Beszélj! Mondtam, ez a helyzet, hogy elmegyek, nem megyek sehová. Ült, nézett. Tehetetlen vagyok, mondtam, félek, nagyon félek. Mit csináljak, Margit? Ült, nézett, nézett és a következőt mondta: Repülj fiam, repülj! Hát, ez volt. Ő indított el, lökött egyet rajtam. Ne törődj semmivel, repülj, szállj!
Margit soha sem erőltette rá magát egy színházra, egy rendezőre sem. Nem szólt semmit akkor sem, amikor 1980-ben nyugdíjba küldték.
- Az előző évadban három budapesti színház nyugdíjazott három olyan budapesti színészt mint Ráday Imre, Ajtay Andor és Dajka Margit. És ez a zseniális vidéki igazgató, Lendvay Feri leszerződtette ezt a három bölényt a Szegedi Nemzeti Színházhoz egy-egy szerepre. Mondanom sem kell, őrületesen jó évad volt.
Dajka Margitnak nehéz volt a visszatérés. Estéről estére jelmezbe bújni, a díszletek mögött várni a fellépést. Dajka megint úgy izgult, mint egy kezdő. Teljesíteni akart, különösen, ha a fővárosból mentek le neves kollegák, hogy őt lássák.
A színésznő váratlanul beteg lett. Kórházba vitték. Férje szomorúan figyelte küzdelmét. Amikor Dajka Margit meghalt, Lajtos Árpád elintézte mindkettőjük temetését, és ő is utána ment.
