Takács Albert lesz a rendészeti miniszter
2007. május 24. 15:44
Takács Albertet, az eddigi általános ombudsmanhelyettest jelöli az új rendészeti miniszternek a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azt mondta, azt várja a jelölttől, hogy „a rend és a szabadság minisztériumává tegye a tárcát” és az eddiginél sokkal keményebb legyen a rendőrbűnözőkkel szemben. Takács Albert kinevezése június 1-jétől várható. VIDEÓ!
Gyurcsány Ferenc felszólította Takács Albertet, hogy tegye világossá: „rendőr csak bűnüldözőként találkozhat a bűnnel, nem pedig elkövetőként.” A kormányfő azt kérte: a rendőrség legyen szolgálatkész, előzékeny, tisztességes, határozott, de mindig jogszerű.
A miniszterelnök ezenkívül a rendőrség és a határőrség integrációjának befejezését, valamint a polgári és a büntető törvénykönyv megújítását tűzte ki feladatul az új miniszter elé. A kormányfő arra kérte a miniszterjelöltet: legyen az eddigiekhez képest legalább kétszeresen kemény a rendőri bűnözéssel szemben.
Takács Albert elmondta: a rend, a szabadság, a biztonság és a bizalom lesznek a vezérszavak munkája során. Mint mondta: kiemelt ügyként kezeli a rendőrséggel való törődést, de komoly kihívásnak tekinti a polgári és a büntető törvénykönyvek megújítása mellett a szabálysértési kódex átalakítását is. A miniszterjelölt minden eddiginél nagyobb deregulációt és a bürokrácia csökkentését ígérte beszédében, azt mondta, hogy élen akar járni a szolgáltató jellegű közigazgatás megteremtésében.
Takács Albert jelenleg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, ezt a posztot azonban az Országgyűlés egy korábbi döntésével július 2-i hatállyal megszüntette. Azt még nem tudni, mikor hallgathatják meg a miniszterjelöltet az illetékes bizottságok, illetve mikor teheti le miniszteri esküjét.
A mostani miniszter, Petrétei József május 31-ig marad hivatalában. Ő vasárnap mondott le, miután egy nappal korábban Gyurcsány Ferenc menesztette a budapesti és az országos rendőrfőkapitányt az utóbbi hetek rendőrségi botrányai miatt.
Kondorosi marad az államtitkár
Vélhetően Kondorosi Ferenc marad az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az új miniszter, Takács Albert kinevezése után is. Kondorosi Ferenc a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy már beszélt a leendő tárcavezetővel, aki jelezte, hogy számít a munkájára. Hozzátette: ennek nagyon örül és maradna jelenlegi pozíciójában.
A pártok reakciói
A Fidesz alkalmatlannak tartja Takács Albertet az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztra. Az MSZP szóvivője szerint ezzel az álláspontjával az ellenzéki párt magára maradt. Az MDF szerint félmegoldás a helyettes ombudsman jelölése, de nem a jelölt személye, hanem a belügyminisztérium hiánya miatt.
A Kereszténydemokrata Néppárt egyetért Takács Albert jelölésével, alkalmasnak tartják az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztra. Az MSZP elnökség egyhangúan támogatta a miniszterelnököt Takács Albert jelölésében.
„Talán egy kicsi furcsának tűnik, ha egy párt a saját jelöltjét favorizálja, de azt kell mondanom, hogy segítségünkre sietett a KDNP. Egyetértünk velük, egy alkalmas és felkészült jelölt az, akit ajánlottunk az Országgyűlésnek” – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
A Fidesz sajtótájékoztatóján Répássy Róbert azt mondta, Takács Albert azért alkalmatlan az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszt betöltésére, és azért lesz képtelen rendet teremteni a rendőrségen, mert a tavaly szeptemberi zavargásoknál nem kritizálta a rendőrség fellépést.
„Takács Albert helyettes ombudsmanként falazott a rendőrségnek és falazott a kormánynak, amikor a tavaly őszi rendőrségi jogsértésekről szinte említést sem tett az Országgyűléshez benyújtott jelentésében” – mondta Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A miniszterelnök az SZDSZ-szel konzultált Takács Albert kinevezéséről. A kisebbik kormánypárt támogatta az ötletet.
„Kifejezetten jó ötletnek tartjuk. Ombudsmanhelyettesként bebizonyította, hogy emberi jogok és minden más területen elkötelezett jogász ember” – mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.
Az MDF szerint a helyettes ombudsman jelölése csupán félmegoldás a Belügyminisztérium visszaállítása nélkül. Ugyanakkor Takács Albertet felkészültnek tartják a feladatra.
„Igazságügyi miniszternek minden bizonnyal kiváló. Azonban a rendőrség mai helyzetében önálló belügyminisztériumra és önálló felelős belügyminiszterre lenne szükség” – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
Takács Albert biztosi munkássága
Takács Albert 2001 óta a főombudsman általános helyettese. Mandátuma most júliusban járna le. Jogászként és szociológusként is végzett, kinevezése előtt ügyvédként dolgozott. Több emlékezetes ügye is volt, például bizonyos esetekben indokoltnak tartja az eutanáziát. Takács egy 2005-ös jelentésében aggasztónak találta a rendőrök munkakörülményeit, de a tavaly őszi zavargások után bírálta is a rendőrséget.
Takács Albert 2001 júniusában lett az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Legfőképpen az emberi jogokat és az alkotmányossági problémákat kutatta Magyarországon és az Európai Unióban.
Az Országgyűlési Biztosok Hivatala évente több ezer ügyet vizsgált ki. Azok fordulhattak Takács Alberthez, akik úgy érezték, hogy velük jogtalanul jártak el az állami szervek, bíróságok, szolgáltatók.
Takács Albert bírálta például a Miniszterelnöki Hivatalt az augusztus 20-ai tűzijáték megszervezése miatt, és a parkolási társaságokat, amiért többéves büntetéseket akartak behajtani. De nem értett egyet a Kossuth téri kordon felállításával vagy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet átszervezésével. Viszont bizonyos esetekben elfogadhatónak tartotta az eutanáziát.
Takács Albert az őszi zavargásokkal kapcsolatban több ajánlást fogalmazott meg a rendőri vezetőknek. Ilyen például a gyülekezési törvény módosítása, a gumilövedékek, vagy a törvénytelen eszközök használatának mellőzése. Szerinte garanciát kell adni arra, hogy a rendőrök elleni panaszokat kivizsgálják és hatékonyan orvosolják.
Forrás: RTL Klub Híradó, Független Hírügynökség