Győziék válnak?
2007. május 23. 21:54
Gáspár Bea ügyvédnél járt, már nem csak Győzikét tudja elképzelni maga mellett férfiként, vagyis elege van a férjéből. Most éppen nem beszélnek egymással, nem is igen látják egymást és mindketten a válást emlegetik.
Szakítópróbán a Gáspár család. Miközben Győzike búskomoran lófrál a Duna parton, Bea barátnője cipőkereskedésében tölti az időt. A házastársak között az utóbbi hónapokban megromlott, sőt elmérgesedett a viszony.
Abban mindenestre egyetértés van, hogy ez így nem mehet tovább.Gáspáréknál hetek óta vibrál a levegő, Bea megérezte hogy valami nincs rendben. Még magándetektívet is fogadott, hogy férje körmére nézzen. Rá is talált, ahogy Hajdúszoboszlón pancsolt a jacuzziban 2 hölgy társaságában.
Pedig a tavasszal minden olyan szép volt. Győzőt még vajdának is jelölték Salgótarjánban, igaz, hogy Bea nem volt oda az ötletért. De a veszekedések egymást érték, és odáig fajult a dolog, hogy a ház asszonya titokban összecsomagolta Győzike holmiját, és fuvarosokat is hívott.
Gáspár Győző még bízik az újrakezdésben. De nem tagadja meg magától, ami jár, eljár szórakozni, és Beát még véletlenül sem viszi magával…
Jelen állapot szerint egy fedél alatt, de külön lakik a házaspár. Nem is nagyon találkoznak, és beszélnek egymással. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Győzike tegnap még a szüleivel is megtárgyalta a dolgokat, édesanyja azt mondta neki, hogy szeretné őket ismét együtt látni, boldogan. De kérdéses, hogy Beát vissza lehet-e hódítani? Mert ahogy ő fogalmaz, 14 év alatt már sokat nyelt Győzike oldalán, túl sokat… és betelt a pohár. Bea már ügyvédnél is megfordult, igaz, a válókeresetet még nem adta be.