A makacs háziorvos a minisztériumban

rtl.hu

2007. május 17. 22:55

Van egy háziorvos Nógrád megyében, aki hónapokig dacolt a törvénnyel: egyszerűen nem szedett vizitdíjat a betegeitől. Dr. Szabó Gergely azt mondta a Házon kívülnek, hogy nem tudott volna a gyerekei szemébe nézni, ha elkérte volna a 300 forintokat. A polgári engedetlenséggel azonban le kellett állnia.

Forrnak az indulatok a Nógrád megyei Szandán és Terényben - a vizitdíj miatt, no meg azért is, mert bántani akarják az orvosukat. Dr. Szabó Gergely egyáltalán nem ért egyet a vizitdíj bevezetésével. Az orvos először tavaly októberben jött rá, hogy nem tetszik neki az új rendszer. Akkortól kellett adminisztrálnia a betegforgalmat. Aztán egy újabb ukáz következett: az olcsóbb gyógyszerek kötelező felírása. És végül idén februárban a vizitdíj, amelyet már nem bírt elviselni Szabó doktor.

Dr. Szabó Gergely háziorvos: - Én ezt naponta éreztem, hogy dúlok-fúlok, és nem tudom a munkámat rendesen elvégezni. Mikor a vizitdíjjal kapcsolatban eldöntöttem ezt a dolgot, egy békét teremtett bennem, hogy legalább én nem vagyok ennek a rettenetes rendszernek - amit mindenki tud, hogy ez rettenetes - az előmozgatója meg a segítője, hanem legalább ebben az egy kicsi dologban azt mondtam, hogy márpedig nem. A gyerekeim miatt kell nekem ezt végigcsinálnom így, mert nem akarok tíz év múlva úgy a szemükbe nézni, hogy apa te ott voltál, és nem mondtál semmit. Azt mondom majd, hogy fiam, én egy darabig csináltam, aztán úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább és vállalom annak a következményeit.

A falubeliek többsége – érthető módon – kiáll az orvos mellett, aki még hálát sem várt soha a munkájáért. Pedig hat gyereke van, akiket márpedig etetni kell. Ami nehéz lehet, ha nem jön a vizitdíj. Ez a pénz ugyanis az orvosi rendelőt fenntartó önkormányzaté, de ha nincs, akkor azért büntetés jár.

Fáy Dániel, Terény polgármestere: - Az van a jogszabályban, hogy pontosan annyit vonnak el, mint amennyi a kiesett bevétel.

Riporter: - És ez mennyi?

Fáy Dániel: - Erre csak kalkulációk vannak, havi 100-150 ezer forint lehet.

Ezt a kiesett bevételt pedig átháríthatják a doktorra, több százezer forintot.

Aztán Szandán és Terenyén megszületett a megoldás: április elejétől a betegek újra fizetnek, de a trükk az, hogy nem Szabó doktor kezeibe. A vizitdíj-bérletet önkéntesek árulják a két faluban, így a betegek nem a rendelőben fizetnek. De persze ezzel Szabó doktor legfőbb gondja még mindig nem oldódott meg: a vizitdíj még mindig kötelező szerte az országban.

Megszerveztünk egy találkozót Szabó doktor és az új egészségügyi államtitkár között, hogy győzzék meg egymást, kell vagy nem kell a vizitdíj.

A teljes riportot megnézheti itt!

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!