Érettségi kevésbé ismert tárgyakból

rtl.hu

2007. május 10. 22:25

Emberismeret és etika, a magyar népzene alapjai, ábrázoló és művészeti geometria, katonai alapismeretek, Bibliaismeret - Hit gyülekezete, valamint héber nyelv - ezek is érettségi tárgyak az idén. A kevésbé ismert tantárgyakból jó páran maturálnak az elkövetkező hetekben.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően nemcsak a készségtárgyakból, hanem egyebek mellett ritka nyelvekből, egészségügyi, informatikai, közgazdasági, illetve építészeti alapismeretekből, valamint népismereti tárgyakból is lehet érettségizni az idén. Abban az esetben, ha a felvételiző által kiszemelt intézmény is elismeri azt a vizsgát, amit az érettségiző emelt szinten tesz, a diákok hét többletpontot kapnak érte a felvételin. Az, hogy melyik iskola melyik tárgyból számítja be az emelt szintű vizsgát, intézményenként eltér, a felvételi tájékoztatóban kell utána nézni - mondta el a Független Hírügynökségnek Nagy Gabriella, az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) munkatársa.

Emberismeret és etika tantárgyból a jelentkezési adatok alapján 350 diák vizsgázik az idén. Társadalomismeretből több mint 1500-an érettségiznek, közülük 81-en emelt szinten. A lovári, a beás és az eszperantó nyelv is népszerű, de úgy tűnik, latinból is érdemes vizsgázni. Ezt 133-an választották emelt szinten, oroszból viszont csak 47-en vállalkoztak erre. Japánból is viszonylag sok a vizsgázó, 52-en választották a nehezebb feladatsort - derül ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) adataiból.

A magyar népzene alapjaiból, illetve ábrázoló és művészeti geometriából alig kétszázan vizsgáznak, ebből tíz százalék emelt szinten. Népszerű a mozgóképkultúra és a médiaismeret is, ebből csaknem ezren tesznek középszintű vizsgát, 32-en pedig emelt szintű érettségit. Dráma tantárgyból még jobban járnak a diákok, itt ugyanis középszinten csak szóbeli és gyakorlati vizsga van; emelt szinten 45-en akarnak pluszpontot szerezni így. Bibliaismeret - Hit gyülekezete tárgyból is csak szóbeli vizsga van középszinten, de ezt csak 12-en választották, s egyvalaki döntött az emelt szintű vizsga mellett. Csaknem ezer diák választotta ellenben az ének-zenét, 22-en emelt szinten.

Még ennél is többen jelentkeztek a különböző alapismereti tárgyakra a többletpontok reményében. Az oktatási tárca adataiból kiderül: emelt szinten 140-en vizsgáznak egészségügyi alapismeretekből, 129-en elektronikai, csaknem ugyanennyien informatikai, 177-en pedig vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretekből. A kisebb tárgyakból messze a közgazdasági, illetve a marketing alapismeretek vizsgától remélnek a legtöbben pluszpontot: ebből a két vizsgatárgyból összesen csaknem 900-an akarnak érettségizni emelt szinten.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!