Eltemették Jelcint
2007. április 25. 16:51
Az ortodox vallási előírásoknak megfelelően gyorsan, halála után három nappal eltemették a hétfőn elhunyt Borisz Jelcint. Több mint 100 éve ő volt az első orosz államfő, akitől templomban búcsúztak. A gyászszertartáson több külföldi politikus is részt vett. Magyarországot Medgyessy Péter volt miniszterelnök képviselte.
Oroszország első demokratikusan választott elnökének koporsóját harckocsin húzott ágyútalpon vitték Moszkva belvárosán át a temetőig. A méltóságteljesen vonuló katonák mögött az özvegy és a családtagok, illetve orosz ortodox főpapok vonultak, majd Vlagyimir Putyin orosz elnök és a külföldi vendégek következtek.
1894, azaz III. Alexander cár temetése óta Borisz Jelcin volt az első államfő, akitől templomban búcsúztak. A Szovjetunió ateista államszövetség volt. Ott, ahol most a gyászszertartást tartották pedig korábban úszómedence volt. A Megváltó Krisztus templomot Jelcin építtette újjá nem sokkal azután, hogy a Szovjetunió széthullott. Az orosz ortodox egyház ezért hálás is volt a templomba járó, de egyébként nem túl hitbuzgó államfőnek.
A szovjet időkkel ellentétben Borisz Jelcint nem Vörös téren, a pártfőtitkárok és más vezetők mellett, hanem az írók és színészek temetőjében, a Novogyevicsi kolostor melletti sírkertben helyezték végső nyugalomra.
Csak egy dolog emlékeztetett a régmúlt időkre. Miután a néhai elnök lányai és felesége búcsút vettek az ágyúdörgés mellett, ismerős dallam szólalt meg. Igaz, ez ma már nem a szovjet, hanem az orosz himnusz.