Túl sok az áramszünet
2007. március 19. 17:35
Egyre több a panasz az áramszolgáltatóra Győrben. Már az önkormányzat is megelégelte a sorozatos hibákat. A város kilép a szabadpiacra és valószínűleg szolgáltatót vált.
Legutóbb március 8-án borult sötétségbe több győri lakótelep. Az áramszünet miatt összegyűlt kíváncsiskodók csak ennyit láttak a Vasvári Pál és a Szent Imre út sarkán.
A tűz akkor keletkezett, amikor megpróbálták visszakapcsolni az áramot. Több mint 10 000 ember maradt órákon át villany nélkül. Két embert egy panelház liftjéből kellett kimenekíteni. Az itt élők azt mondják: már meg sem lepődtek, hogy megint áramszünet van. Mostanra az önkormányzat is megunta a sorozatos hibákat.
„Mintegy 1100 bejelentés érkezett 2 hónap alatt, ebből közel 500-at két hónap alatt nem tudtak megjavítani. Én azt gondolom ez katasztrofális. Folyamatosan tárgyalunk az E.ON-nal mindenképpen javítani kell ezen az oldalon” – mondta Borkai Zsolt, Győr polgármestere.
Nem csak Győrben, hanem Komáromban is sok a panasz az áramszolgáltatóra. A helybéliek szerint hónapokig kellett várni a meghibásodott izzók kicserélésre, ezért mától egy önkormányzati tulajdonú céget bíztak meg a munkával.
„A feladatot alvállalkozókkal oldották meg városunkban, és azok nem érezték annyira magukénak a mi problémánkat. Ez okozta a nagy időcsúszásokat. Szélsőséges dolgok is voltak, például 3-4 hónapos csúszások és azt gondoltuk, hogy ezzel a lépéssel ez lényegesen csökkenthető” – mondta Zatykó János, Komárom polgármestere.
A panaszokkal kapcsolatban az RTL Klub Híradója megkereste az áramszolgáltatót is. A cég közleményében cáfolta a győri polgármester által említett számokat.