A postásgyilkosságról is faggatták W. Róbertet
2007. március 10. 18:29
Információink szerint a négy évvel ezelőtti postásgyilkosságról és a kézbesítők kirablásáról kérdezték pénteken a rendőrök hazugságvizsgálóval a móri vérengzés egyik gyanúsítottját. Azt a férfit, akit eddig hivatalosan nem hoztak összefüggésbe a postások elleni támadással, csak a móri mészárlással.
Egy érzékelő a hasra, egy a mellkasra és kettő az ujjakra. Így néz ki egy hazugságvizsgálat. A monitoron nyomon követhetik a légzést, a vérnyomást és az izzadást. Ezekből állapítja meg a gép, hogy hazudik-e valaki.
„A félelem - attól, hogy ő lelepleződik a hazugságával - beindít olyan reakciókat, ami nagyon jól mérhető és felvehető a számítógépen keresztül. Ebből a regisztrátumból tudnak utána a szakemberek dolgozni” – mondta Balogh Edina, a Grafológiai Intézet szakértői ágazatvezetője.
A szakemberek azt mondják, ahhoz, hogy valaki átverje a gépet, többéves gyakorlásra van szükség.
Rendőrségi forrásokból úgy értesültünk, hogy a móri vérengzéssel gyanúsított két férfit már két hete hazugságvizsgálatnak vetették alá. Erre azért volt szükség, mert mindketten azt állítják, nem ők gyilkolták meg a nyolc embert a bankban. Egyikük egy harmadik embert vádol a gyilkossággal. A rendőrség a sajtóban csak N. Lászlóként emlegetett férfit azzal is gyanúsítja, hogy ő követte el a veszprémi postásgyilkosságot is. Úgy tudjuk, hogy móri társát, W. Róbertet pénteken újból kikérdezték, mégpedig arról, hogy segítette-e a postásgyilkost. A hazugságvizsgálat eredményéről egyelőre a védőket sem tájékoztatják.
„Természetesen azt el kell kerülni, hogy az eredménye, bármi is legyen az, legalább a szembesítésig a fülébe jusson akár a másik gyanúsítottnak, akár a védőkollégának. Ennek a megismerése elképzelhető, hogy csak az iratismertetésnél fog kiderülni” – mondta Lichy József ügyvéd.
Az egymásnak ellentmondó vallomások miatt a két férfit hamarosan szembesítik egymással a nyomozók.