Szigorítanák a költségtérítést
2007. január 24. 18:25
Szigorítaná a szocialista párt a képviselői költségtérítés jelenlegi szabályait. A változtatásokról mind az öt parlamenti párt tárgyalna.
Az elmúlt ciklusban a 386 parlamenti képviselő összesen 5 milliárd forint költségtérítést vett fel, számla nélkül. Kétszáz honatya tíz, száz képviselő 17, 15 pedig 18 millió forintnál is többet költött szállásra, utazásra, és egyéb, a munkájával összefüggő kiadásokra. Ha minden költségükről számlát kérnek, több pénzt vehetnének fel a parlamenti képviselők. Ezt mondja Göndör István. A szocialisták frakcióvezető-helyettese hozzátette: a számlák ellenőrzése rendkívüli adminisztrációs feladat lenne.
„Egy képviselőnek a havi 100 ezer forintos telefonszámlájába hány tisztviselő kell, aki elkezdi keresni, hogy abban van-e olyan telefon, amelyben a családját hívta vagy más olyan ügyben telefonált, ami nem függ össze a munkájával” – mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Éppen ezért a szocialisták szigorító javaslata szerint a jövőben is csak a szállásköltség elköltését kellene papírral igazolniuk a képviselőknek. Az adószakértő szerint így továbbra is kivételezett helyzetben maradnának a politikusok.
„Szerintem nem lehet éles különbséget tenni egy képviselői, és mondjuk egy ügynöki tevékenység között. Mindenütt ugyanazok a költségek” – mondta Vadász Iván, az Adótanácsadók Országos Egyesületének alelnöke.
A Híradó által megkérdezett képviselők hangsúlyozták: már most is kevesebb költségtérítés jár nekik, mint egy évvel korábban.
A tömegközlekedési eszközökön is jegyet kell váltaniuk a képviselőknek a költségtérítés tavalyi szigorítása óta. Egy átlagos képviselő az idén havi 30-50 ezer forinttal kevesebb utazási költségtérítést kap, mint tavaly.