Nyertes filmek a Házon kívülben
2007. január 18. 13:55
2006-ban két riporter kapta meg a Hégető Honorka-díjat. A Házon kívül rendkívüli kiadása Mester Andreának, az MTV miskolci tudósítójának és Borsody Istvánnak, az RTL Híradó és a Házon kívül riporterének filmjeit mutatja be.
Az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről elnevezett díjat a kisebbségekkel, hátrányos helyzetű emberek sorsával, illetve a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó műsort készítők kaphatják. Így a Hégető Honorka Alapítvány pályázatán idén is az elesettekről, a hátrányos helyzetűekről, a kisebbségekről készült filmek indulhattak. 2006-ban a zsűri a fődíjat megosztva ítélte oda. Az egyik nyertes Mester Andrea, a Magyar Televízió munkatársa, az „Előítéletek, avagy hajléktalanból úriasszony” című filmjével. Ez egy hajléktalan asszony története, akit fodrász, sminkes és öltöztető alakít át, hogy kiderüljön, mennyire számít a külső a boldoguláshoz.
„Úgy gondoltam, hogy valami olyat kellene mutatni az embereknek, amit még más nem csinált. Olyan már volt, hogy egy nagyon gazdag embert átöltöztettek hajléktalannak, viszont a fordítottja még nem volt. Engem érdekelt az, kihívás volt, hogy egyáltalán egy nagyon piszkos, nagyon elhanyagolt, valóban egy aluliskolázott emberből hogyan tudunk nagyon kis költségvetéssel két nap alatt egy úrinőt varázsolni, és én úgy gondolom, hogy sikerült” – mondta Mester Andrea.
A másik díjazott Borsody István, az RTL Klub munkatársa, aki egy olyan riporttal nyert, amelyet a Házon kívül adásában láthattak, jó egy évvel ezelőtt. A „Határon túl magyarok – határon belül idegenek” című riportfilm azt dolgozza fel, hogy milyen megalázó helyzetekkel szembesítik a magyarországi hivatalok az állampolgárságot kérelmező határon túli magyarokat.
„Nekem határon túli barátaim vannak, akik mesélték, és mindig ütötték a fejemet, hogy ebből csináljunk már anyagot, mert hogy nem normális, hogy mennyi ideig tart, miközben ugye állandóan azt kommunikálják az ország vezetői, hogy mi mindent megteszünk a határon túli magyarokért, az állampolgárságtól kezdve az igazolványig. Mintha az lenne a kép, hogy a határon túli magyarokért mindent, közben a valóság teljesen más, és ők elvárnának valami plusz támogatást, hogy megkaphassák az állampolgárságot az anyaországtól” – mondta Borsody István.
A pályázat két fődíjas filmjén kívül még sok érdekes pályamunka volt, például egy hajléktalan csavargóról, egy roma család ingatlanmizériájáról vagy egy egyesületről, amely járja az országot, és filmeket vetít elmaradott településeken élőknek.
Borsody István riportját itt nézheti meg!