Mr. Dél-Afrika egy magyar férfi

rtl.hu

2007. január 13. 19:56

Budapestről vágott neki a világnak az egyik első magyar testépítő, aztán ő lett MR. Dél-Afrika. Ő is koxolt, szerinte enélkül nem lehetett érvényesülni.

Övé lett a Mr. Golden City, később pedig a Mr. Dél-Afrika cím, pedig akkoriban még angolul sem beszélt. Magyar menekültként ismerték meg a fekete kontinens déli csücskében. Kezdetben önerőből, később viszont már – nem titkolja - , hogy szteroidok segítségével érte el sikereit.

„Én is szedtem anabolikumot 15 éven keresztül, a testsúlyom 79 kilóról felment. Én mindig konzervatív voltam ebben, mindig ott volt az agyamban, ha egyszer abbahagyom, élni kell és ha tönkreteszem magamra, akkor az életem pokol lesz, úgyhogy én csak addig mentem egy bizonyos határig” – mondta a férfi.

Ficzere Péter Magyarországon született, azt mondja huszonévesen valami olyasmit akart csinálni, amit más nem. Haszonvasakat emelgetett és betonsúlyzókkal próbálta izmait növelni.

A magyar testépítők – akiket már akkor is csak gyúrósoknak becéztek - külföldről csempészték be azokat a szennynek titulált kiadványokat, amikből az izomfejlesztés csínját-bínját elleshették.

A rendszerváltás előtt a szocialista sportmorállal nem összeegyeztethető tevékenységnek gondolták a testépítést, az első bemutatót egy fekvenyomó verseny után tartották a 60-as években.

Az erőlködés már-már mozgalommá fejlődött és akkora híre lett, hogy reklámokba hívták az erős embereket statisztálni, később pedig megalakították az első hivatalos magyar testépítő klubot. 1968 karácsonyán azonban Péter elhagyta az országot és gépészmérnöki diplomájával a zsebében Belgiumba disszidált. 6 év múlva pedig Dél-Afrikába érkezett első feleségével.

Akkoriban Péter éjjel-nappal tréningezett, otthon külön helyiséget alakított ki az edzésekhez, majd jött az első verseny, ahol rögtön tarolt, a jutalom pedig 1000 Rand volt, azaz körülbelül 30 ezer forint.

Karrierje csúcsára elég későn 42 éves korában ért, ekkor lett Mr Dél-Afrika. Egészen addig csak vitaminokat szedett, de azt meséli - ahogy általában a bodybuliderek – elvesztette a kontrollt és minden áron növelni akarta izmai tömegét. A kémiai szerek segítségével 79 kilóról 115-re hízott. Igaz versenyeket nyert, ünnepelt testépítő lett Dél-Afrikában, aztán rájött, hogy ez így nem mehet tovább.

Az embertelen tréning mellett a férfi dolgozott az autó és a hadiiparban, de  tervezett szerszámokat, irodabútorokat gyártott és fitness felszereléseket forgalmazott, majd később tervezett és épített házakat is. 31 éve él Dél-Afrikában, most már tökéletesen hozzászokott az európai ember számára hihetetlen - túlságosan fokozott biztonsági szabályokhoz. Az országban nagyon magas a bűnözés, bizonyos körzetekbe kifejezetten tiltják a turisták látogatását. Csaknem minden ház kerítésébe 10 ezer volt áram van bevezetve, ez itt megszokott, mondván jobb félni.

Péter második, 20 évvel fiatalabb felesége, Katalin már mindezek tudatában jött Dél-Afrikába, 11 évvel ezelőtt. Akkor találkoztak egymással, amikor a férfi hirtelen ötlettől vezérelve haza akart települni Magyarországra, de rájött, hogy már nem tudna itt élni. Az asszony díszüveggyártással foglalatoskodik, ami kezdetben hobbinak indult, ma már komoly üzlet.

Közös gyermeke nem született a házaspárnak, Péternek van egy felnőtt lánya, aki családjával Szaúd-Arábiában él. A két 6 éves puli, Csicsi és Peti a kedvencek, no és a gyönyörű kert, amit Katalin - kertész nélkül - egy maga tart rendben.

A testépítés már a múltté, manapság a férfit ismét az autók foglalkoztatják. A nagy sikerű bodybuilding karrierjére már csak a kupák, és a fotók emlékeztetik a most 62 éves Pétert, hogy egykor így nézett ki, hatalmas izmokkal - Mr. Dél-Afrikaként.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!