Fogságból szökött a dühöngő szarvas

rtl.hu

2007. január 11. 21:39

Illegálisan, bejelentés nélkül tartották azt a szarvasbikát, amely szerdán hajnalban megvadult Pogányban. A vizsgálatok azt is kiderítették, hogy az állat nem volt veszett.

A vadászmester szerint a szerdán hajnalban lelőtt szarvast még borjú korában fogták be. Egy háznak az udvarában olyan nyomokat találtak, amelyek alapján biztosak lehetnek benne, hogy a bika onnan szökött ki kedd hajnalban, mielőtt randalírozni kezdett az utcában. Emellett azonban más bizonyítékuk is van.

„A trófeán piros festéknyomokat találtunk. A gépjárművek közül egy piros gépjármű sem volt, megnéztük a karámot, és a karámoszlopok piros festékkel voltak lefestve” – mondta Soós Nándor vadászmester.

A trófeát visszakérték a Kaposvári Állategészségügyi Állomástól, ahol a szarvasbika koponyáját vizsgálták. A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy a vizsgálat kiderítette, az állat nem volt veszett.

A megyei földművelésügyi hivatal adatai szerint a tulajdonosnak nem volt engedélye a vadtartásra. Ezért több százezer forintos bírsággal is büntethető. A vadászok feljelentették a férfit. Nem kizárt, hogy a tulajdonosnak kell majd megfizetnie azt a kár, amelyet a szarvasbika okozott az utcán parkoló autókban.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!