A speciális iskola bezárásától tartanak

rtl.hu

2007. január 11. 23:35

A kőszegi iskolában a szülők, a tanárok és persze a gyerekek is aggódni kezdtek. Attól tartanak, hogy az állami támogatási rendszer változásai miatt hamarosan be kell, hogy zárjanak, ami visszavetheti a náluk tanuló gyerekek fejlődését.

Örs 13 éves, olvasási, írási, számolási zavarral küzd és dadog is. Beszédhibája már korán kiderült, vitték is szakemberekhez, de az nem segített. Az iskolában nehezen ment a tanulás, ezért néhány évre egy speciális, beszédjavító intézménybe került. Aztán megint a falusi iskola következett: Örs fél év alatt mindenből rontott, néhány tárgyból a bukás szélén állt. A szülők ekkor találták meg a kőszegi beszédjavító általános iskolát, ahol sokat javultak a tanulmányi eredményei. Az édesapa szerint csodát tettek a gyerekkel.

Vasárnap délután három óra. Indulni kell, vissza kőszegre. A diákok a hétvégét otthon töltik, mert akkorra nincs pénz az iskola fűtésére. A 10 éves Harasztosi Alexandra vasárnap délben indul a román határ melletti Földesről, a szülőkkel együtt. Feljönnek autóval Budapestre, itt találkoznak Örsékkel. A két gyerek együtt utazik tovább Kőszegre. Szandrának diszlexiája, diszgráfiája, vagyis olvasás- és írászavara van.

A vonat ötkor indul, a gyerekek egyedül utaznak. Az iskolába járók fele kollégista: az ország minden pontjából érkeznek a beszédhibás, tanulási nehézséggel küzdő gyerekek. Ez ugyanis az egyetlen kollégiummal rendelkező, 8 osztályos speciális iskola.

A hozzájuk hasonló gyerekek oktatásáért az iskolák most kétszer annyi pénzt kapnak, mint az átlagos gyerekek után. Ez a pénz került most veszélybe, legalábbis így tudják a kőszegi iskolában. Ahonnan tanárokat kénytelenek elbocsátani.

Ha az olvasási, írási, számolási és beszédzavarral küzdő gyermekek után nem jár kiemelt normatíva, akkor össze kell vonni az osztályokat is. Harmincfős osztállyal pedig nem lehet személyre szabottan dolgozni.

Négy óra utazás és egy átszállás Szombathelyen, majdnem kilenc óra van, mire a gyerekek megérkeznek Kőszegre. Gyors fekvés, reggel fél hétkor kelnek.

A szakemberek azt mondják, hogy ha ezek a gyerekek visszakerülnének egy hagyományos iskolába, ott pillanatok alatt visszafejlődnének.

Kirchknopf Györgyné, a Nagy László Beszédjavító Általános Iskola igazgatója: Ez az a másság, ami nem kompenzálható mással, mint hogyha ők intenzív terápiát kapnak és rájuk szabott egyéni fejlesztést.

Az iskolába annyian jelentkeznek, hogy állandó a telt ház. Az intézmény rászolgált a jó hírére: aki például nem érti az órán tanultakat, azt kiemeli egy másik pedagógus,átviszi a szomszéd terembe és csak vele foglalkozik. Itt nem lehet lemaradni.

Kirchknopf GYörgyné igazgató: Először a nyugdíj mellett dolgozókat kellett elküldeni első lépcsőben és nem tudjuk, hogy februárban, amikor a megyei közgyűlés dönt, mi lesz, 2007. szeptember 1-től is kinéz a dolog, hogy az óraszámemelés és normatíva csökkentés miatt esetlegesen el kell küldeni logopédusokat, gyógypedagógusokat.

A megyei önkormányzat elnöke ígéri: bár évente több százmillió forintot kell hozzátenniük az állami normatívához: nem zárja be az iskolát.

Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke (Fidesz): Itt a tragédia az, hogy a végén, ahol az ellátó rendszerben, ahol a beteg gyerekek, az ápolásra, nevelésre szoruló beteg gyerekek vannak, ott is szigorítanunk kell a gazdálkodást. Minden eszközzel azon leszünk, hogy a Nagy László Iskola működni fog és működéséhez nem tudom még, hogy milyen fedezetből de garantáljuk a működéshez szükséges fedezetet.

Az oktatási minisztériumban többszöri megkeresésünk után nyilatkoztak csak. Azt mondták, nem értik, mi az iskola problémája az új támogatási formával. Azt elismerték, hogy csökken majd a támogatás, de szerintük olyan sok a visszaélés, hogy muszáj változtatni.

Dr. Szüdi János közoktatási államtitkár: Ez a szabályozás, külön iskolák szervezése lehetőséget ad arra is, hogy például a roma tanulókat ilyen módon  külön csoportba tegyék.Riporter: De itt nem roma tanulókról van szó!Szüdi János: Is! Ez a nehéz helyzet. Ezeknek a tanulóknak a száma négy év alatt 6 ezerről 30 ezerre nőtt.

Vagyis  jövő januártól minden beszéd vagy számolási nehézséggel küzdő gyereket megvizsgálnak, hogy valóban rászorulnak-e a kiemelt támogatásra. Akik nem súlyos esetek, azokat visszaküldik a normál iskolákba. Aki viszont tényleg különleges bánásmódra szorul, annak jár ezután is a speciális iskola. Az tehát, hogy Örs, vagy Alexandra jogosult lesz-e továbbra is Kőszegre járni, 2008-ban dől majd el.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!