2007. január 4. 17:25

Sokan nem várták meg a Vízkeresztet, már most tele vannak az utcák a kidobott fákkal. Sok helyen még a parkolóhelyeket is elfoglalják a fölöslegessé vált fenyők. A közterület-fenntartóknak országszerte 3 millió darab fát kell ilyenkor begyűjteniük. Van, ahol komposztálják, máshol energiát nyernek belőlük.

A karácsonyfát a hagyomány szerint január 6-án, Vízkeresztkor kell lebontani. Budapesten azonban már most tele vannak az utcák kidobott fenyőfákkal. Volt, aki dobozba csomagolva a fal mellé, de volt olyan is, aki a járda közepére vagy egy parkolóba dobta a csupasz fenyőt.

A közterület-fenntartó mindenkit arra kér, ne a járdára vagy az út közepére dobja a fát, hanem a kukába vagy mellé, de van más lehetőség is. A főváros 23 kerületében összesen 260 úgynevezett karácsonyfagyűjtő van.

A munkások egész nap köröznek a kerületekben, és ahol fát látnak, azonnal összeszedik.

„Mikor a nagyobb mennyiség összegyűlik, elszállítjuk a fővárosi hulladékhasznosító műbe, ahol villamosáramot és fűtési gőzt termelünk belőle az égetés folyamán” – mondta Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője.

Győrben és Sopronban pedig komposztálják a fákat. A közterület-fenntartóknak idén több mint 3 millió fát kell összeszedniük az országban.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!