Magyarország heroinfőutca lesz?

rtl.hu

2006. december 14. 7:23

Megváltoztak a kábítószer-szállítási útvonalak: Magyarországon halad át immár az Afganisztánból Európába küldött heroin nagy része – írja a Népszabadság.

A lap szerint albán, török, kurd és magyar bűnözői csoportok szervezik a kábítószer-szállítást, amelynek útvonala elsősorban Ukrajna és Románia, kisebb részben pedig Szerbia felől ér Magyarországra. Az utóbbi évek hazai heroinfogás-rekordját egy 92 kilogrammos, 50 százalék tisztaságú, másfél milliárd forint értékű szállítmány tartja, amit 2005 júniusában, az ártándi határátkelőn fedeztek föl az úgynevezett kamionröntgennel.

A máktermesztés egyébként (ez az ópium/heroin alapanyaga) ma tízszer annyi jövedelmet hoz az afgán parasztnak, mint ha gabonát vetne, érthető tehát, hogy becslések szerint az ország nemzeti jövedelmének csaknem felét a kábítószer-ipar adja. A drogjövedelmek talaján pedig jól tenyészik a korrupció, ami aztán lehetővé teszi, hogy az ember- és fegyvercsempészet ugyanúgy virágozzék, mint a kábítószer-üzlet. A nemzetközi erőkkel (köztük magyar katonákkal) szemben álló szélsőséges vallási és terrorista csoportok a drogüzletben való részvételből (ami a teljes magyar katonai költségvetés többszöröse) finanszírozzák fegyvervásárlásaikat és zsoldosaik fizetését.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!