2006. szeptember 30. 11:03

Nem tudják üvegbe tölteni a tokaji borokat a termelők.

Minden idők eddigi legjobb termését várják a gazdák Tokaj-hegyalján.

Az egyik szőlőbirtokon 1502 óta termelnek borokat. Idén először nem tudták palackba tölteni a nedűt-ilyen még sohasem fordult elő.

„Mindig szüret előtt szeretjük letölteni a bort, hiszen a szürethez az üres tartályokra szükség van, az üres hordókra szükség van, és ez most is így lett volna. Vártuk a palackokat, és a gyártó azt mondta, sajnos nem tudnak adni, mert elfogyott” – mondta  Kanczler András, termelő.

Nincs azonban elég palack,így a borászok nem tudják teljesíteni a megrendeléseket sem.

„Ez egy nagy probléma a borvidék számára, törvény írja elő a borászati cégeknél, hogy a 0,5-ös tokaji palackban kell forgalmazni a borkülönlegességeket” – mondta Jarecsni János, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács titkára.

A gyártók szerint napokon belül megoldódik a palackhiány Tokajban.

„A konkrét esetben a tokajiakkal kapcsolatban, amikor eljutottunk oda, hogy az igényeket összesítettük, a termékeknek elsőbbséget adva október elsején el is kezdjük a fél literes palackok gyártását” – mondta Puszta Balázs, Orosházi Öblösüveggyár kereskedelmi igazgatója.

A világhírű borokat a palackok megérkezéséig hordókban tárolják.

A tokaji borkülönlegességeket, mint például ezt a hatputtonyos tokaji aszút különleges palackba kellene kitölteni. A gazdáknak pedig évente legalább 1 millió palackra lenne szükségük.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!