2006. június 18. 9:23

Az asztalosok és a vendéglátósok is elveszíthetik megrendelőik, vendégeik egy részét.

A tejfogyasztás csökkenésével számol az emelkedő áfa-terhek miatt a Tej Terméktanács elnöke. Istvánfalvi Miklós szerint az energiárak emelkedése növeli majd az itthoni termelők költségeit. Viszont a kölföldről érkező tejek, tejtermékek árait a forint gyengülése emeli meg - tette hozzá. De összességében arra semmiképpen sem számítanak, hogy növekszik a hazai tejtermékek fogalma.

A magyar pékek sorra mennek tönkre, hiszen nem vehetik fel a versenyt a multik 85 forintos kenyerével, ezt Ilonka Boldizsár nyilatkozta a lapnak. A Magyar Pékszövetség elnöke szerint a 200 forint körüli kenyérár mellett csak a legjobb minőséggel maradhatnak piacon.

A bútoripart a kormányzat szinte valamennyi lépése egyszerre sújtja. Ezt már Hidas Mátyás, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség elnöke mondta. Szerinte a globalizációs árverseny a minőség rovására megy, így ők legfeljebb az egyedi gyártás és javítás irányába mehetnek.

A vendéglátósok szerint már a mostani árakat is kevesen tudják megfizetni. Antallfy Gyula, a Kisosz elnöke szerint ha a lakosság anyagi helyzete romlik, az éttermek pedig kénytelenek árat emelni, akkor ez a két tényező együttesen a belföldi forgalom további csökkenését hozhatja - írja a lap.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!