2006. január 19. 12:00

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Agárdy Gábor Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze.

Agárdy Gábor hetven évig játszott. Színpadon, filmben. Ő volt a Szegénylegények Tormája vagy a Liliomfi Szellemfije. Több mint száz tévé és mozifilmben játszott. Utoljára tavaly augusztusban állt kamerák elé. 83 évesen játszotta el a híres Márai Sándor-regény, a Gyertyák csonkig égnek filmváltozatának egyik főszerepét. Konrád százados szerepét, amelyet évekig játszott a Magyar Színházban is.

A Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész 6 évvel ezelőtt kapta meg a Nemzet Színésze címet, egyben a Nemzeti Színház Örökös tagja is lett.

„Mindig ő vitte a prímet a jókedvben, az életerőben, és a vidámságban: ezért is nagyon nagy szeretettel lehet rá visszaemlékezni, még ha most a hír nagyon friss is, és az ember nem emésztette még meg” - mondta Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója.

Agárdy Gábor a festészetben is örömét lelte: ikonjait a többi közt a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is meg lehet találni.

A színművész tavaly szeptemberben került kórházba gerincsérülése miatt, miután egy előadás közben megsérült.

Betegsége idején még eljutott hozzá a hír, hogy az idei Filmszemlén életműdíjjal tüntetik ki, átvenni azonban már nem maradt ideje. Agárdy Gábor augusztusban lett volna 84 éves.

A Nemzet Színésze volt

Agárdi Gábor a Szegedi Városi Színháznál kezdte pályáját. 1938-ban végzett az Országos Színészegyesület iskolájában. 1941-ig Szegeden, 1949-ig kisebb vidéki társulatoknál játszott. 1949-52-ben a Miskolci Nemzeti Színház tagja. 1952-től a Fővárosi Operettszínház, 1955-től az Ifjúsági Színház és a Petőfi Színház művésze. 1964-óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Agárdy Gábort saját halottjának tekinti.

Bozóki András kultrurális miniszter így búcsúztatta:„Megint elment egy legenda. Pályatársai „örömszínésznek” hívták, fiatalabb kollégái 35 éves kora óta Gabi bácsizták. A Nemzet Színésze nemzedékek színésze volt. Hét évtizedet töltött színpadon, nincs ember ebben az országban, bármilyen korú, aki ne az ő filmjein nőtt volna fel. Több mint száz tévés és filmes szerep őrzi meg őt nekünk. Meg gyönyörű ikonjai, amelyeket ő maga festett. Sinkovits Imrével majdnem negyven évig egymás mellett ültek, egy öltözőben. Az előadások után sokat beszélgettek. Most talán megint lesz alkalmuk erre. Búcsúzunk Agárdy Gábortól.”

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!