Tüdővérzésben halt meg Rebeka
2006. január 17. 19:27
Egy újabb műtéttel sem tudták volna megmenteni a kislány életét.
Járay Jenő, a transzplantációs klinika vezetője az RTL Klub Híradójának azt mondta: a gyermek szervezete túlságosan legyengült, már nem bírta a megpróbáltatásokat. Órákig küzdöttek a kislány életéért, de a tüdővérzést nem tudták megállítani.
A műtét után állapotához képest jól volt Rebeka - mondták még hétfőn délelőtt az orvosok. A beültetett máj működni kezdett, veséje azonban továbbra sem működött, és az orvosok nem tudták pontosan megállapítani, mennyire károsodott az agya egy korábbi ödéma miatt. Tegnap fél egykor telefonon beszéltünk a kislány édesapjával ő akkor bizakodott, de biztosat a szülők sem tudtak lányuk állapotáról.
'A műtét után azt mondták, az első 72 óra kritikus, de biztosat senki sem tud. És ők sem akarnak nagyon biztatni minket, nehogy nagyon beleéljük magunkat, és rossz fele változik. De nagyon bízunk a gyógyulásában' – mondta az apa.
Délre azonban nehezebb lett Rebeka légzése. Állapota délutánra súlyosbodott, végül kétoldali tüdővérzésben kora este, hat óra előtt tíz perccel meghalt. Kedd estig a műtétet végző orvos-csoport nem nyilatkozott a történtekről. Ezért a Magyar Transzplantációs Társaság elnökét kérdeztük meg a műtéttel kapcsolatban. Szenohradszky Pál szerint a beteg szempontjából az élődonoros műtét nem kockázatosabb a hagyományos donoros műtétnél. Az orvos szerint a váratlan komplikációkra nem lehet felkészülni.
„Vérzékenység, ez főleg májnál ugye, amit egyik fontos szerve a véralvadás-rendszer szabályozásának, hát ha ez fölborul, akkor vérzések nagyon könnyen lehetnek bárhonnan a szervezetből” – mondta a sebész.
A transzplantációs klinika igazgatója szerint mindkét műtét sikeres volt, a kislányon egy újabb műtét sem segített volna, a gyermek szervezete a sok megpróbáltatásban teljesen kimerült.
A négyéves kislány volt az első, akin élődonoros májátültetést hajtottak végre Magyarországon másfél héttel ezelőtt, miután egy ismeretlen betegség megtámadta a máját. Később az új máj is beteg lett. Ekkor már külföldön, sürgősségi listán kerestek májat Rebekának. Az új szervet vasárnap kapta meg a kislány. Rebeka életéért az egész ország szorított, több százan a saját májukat is felajánlották.
Rebeka december elején lett rosszul, az orvosok máig nem tudják, hogy milyen vírus támadta meg a kislányt, de hamarosan leállt a gyermek májműködése. Tizenkét nappal ezelőtt, az utolsó pillanatban végezték el az első májműtétet. Ekkor az édesapja májának egy részét kapta meg. Az orvosok a műtét után azt mondták: a beavatkozás sikeres volt.
'Az első nap küzdelmein túl az első hét még kritikus, de ha az első évet megéli, boldog életre számíthat, a túlélés esélye 75 százalék' – nyilatkozta Járay Jenő, a transzplantációs klinika vezetője.
A kislány állapota a múlt hét elején rosszabbodott, az új máját is megtámadta az ismeretlen betegség. Közben az agyában ödéma alakult ki.
'A máj nem működik elégségesen. Az intenzíves kollégák most azon küzdenek, hogy olyan májpótló kezelést adjanak, amellyel lehet húzni az időt, amíg megfelelő donort jelentenek' – mondta Dr. Kóbori László, a Sote Transzplantációs Klinika sebésze.
Rebeka ekkor már csaknem egy hete volt az intenzív osztályon. Mivel itthon nem találtak neki megfelelő donort, az egészségügyi miniszter engedélyével külföldön sürgősségi listán kerestek a kislánynak májat. Szombaton éjfél után Ausztriából jelentettek megfelelő donort. A szerv vasárnap fél egykor érkezett meg Ferihegyre.
Ezután 7 órás műtét következett. Az orvosok szerint ez is sikerült:
A kislány agya ekkorra már károsodott az ödéma miatt. A veséje nem működött, és még mindig az intenzív osztályon feküdt. Hétfő este fél hét után közölték az orvosai, hogy a kislány 6 óra előtt 10 perccel tüdővérzésben meghalt. Ezt a szövődményt már nem bírta ki a szervezete.