Helyszíni tárgyalás betegcsere ügyben
2005. november 29. 18:05
Négy vádlott van az elcserélt betegek ügyében.
Bár a vádlott ügyvédje is fontosnak tartotta és a bíró is beleegyezett, a szegedi betegcsere ügyének mai helyszíni szemléjére mégsem engedték be a sajtó munkatársait, így stábunkat sem.
Az előzmény, hogy a II-es számú kórházban tavaly július 3-án két beteg leleteit elcserélték, és egyiküket tévedésből megoperálták. Az eset után röviddel mindkét idős férfi meghalt. A négy vádlott – egy beteghordó, egy ápoló és két orvos – most azt mutatták be a bírónak, hogyan és hol vették át, illetve vizsgálták meg a betegeket.
Az ügy elsőrendű vádlottja egy beteghordó, a védelem szerint azonban ő nem lehet felelős a történtekért, mert az eset idején nem volt munkaköri leírása, amely kötelezte volna arra, hogy azonosítsa a betegeket.