2005. október 22. 11:21

225 km/h sebességű széllökésekkel és özönvízszerű esőzéssel jár.

Az eddig hurrikánbiztosnak hitt épületek nem bírtak ellenállni az óránként 225 kilométeres sebességgel száguldó széllökéseknek. Egy éjszakai bárból szinte semmi sem maradt. Több épületről leszakadt a tető és ezt felkapta a szél. Az utcákat víz, fadarabok, üvegcserepek borítják. A mexikói kormány szükségállapotot rendelt el Yucatán-félsziget ötvenöt településén. 

Az óriási, 750 kilométer átmérőjű hurrikán nagyon lassan halad északkelet felé, így akár 24 órán keresztül is tombolhat a máskor turistákkal teli üdülőhelyen.

Kuba nyugati csücskénél hétméteres hullámokat korbácsolt, a szélviharnak pedig ide még csak a széle ért el. Az emberek rettegnek attól, hogy Wilma erre veszi az irányt.

'Ha itt megy keresztül, nálunk semmi sem marad. Ilyen erőnek semmi nem tud ellenállni' – mondta egy férfi.

A partvidékről 380 ezer embert evakuáltak. Az utcákon katonák cirkálnak, az épületeket védik a fosztogatóktól

Floridát várhatóan csak hétfőn éri el Wilma.

'Az utóbbi időben pusztító hurrikánok miatt az emberek most sokkal óvatosabbak, mint korábban' – mondta egy másik férfi.

Az emberek bedeszkázzák otthonaikat, a benzinkutaknál pánikszerűen vásárolnak, és a többség elhagyja a veszélyeztetett területeket. 

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!