2005. október 12. 21:27

A díjazott meglepődött, mások szerint a díj tulajdonképpen a kudarc jutalma.

A norvég Nobel-bizottság bejelentése igencsak meglepte a bécsi székhelyű intézmény szóvivőjét és munkatársait.

Azt persze Melissa Fleming is tudta, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is a lehetséges békedíjasok listáján van, hiszen ezért is nézték élőben a közvetítést, de - mint mondta - egyáltalán nem számítottak arra, hogy a 199 jelölt közül pont ők lesznek a befutók.

Szinte szóról szóra ezt mondta El Baradei főigazgató, a Nobel-békedíj másik felének kitüntetettje. Azt mondta: eddigi munkájuk elismerésének és a továbbiakra nézve bíztatásnak tekintik a díjat.

A főigazgató Kairóban élő fivére szintén azt emelte ki, hogy teljesen váratlanul érte őket a hír, noha tudták, hogy most már a harmadik egymást követő évben van ott El Baradei és az Ügynökség a békedíjra esélyesek között.

A rögtön megszólaló politikusok, a brit kormányfőtől a francia elnökig, mind azt méltatták, hogy az Ügynökség ellenőrző tevékenysége nagyban hozzájárult a világ békésebbé és biztonságosabbá tételéhez. Hétfői, budapesti látogatásán Mohamed El Baradeinek gratulálhatott Sólyom László köztársasági elnök is. A főigazgató magyar tárgyalópartnereinek is hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak tartja az atomerő békés és biztonságos felhasználását.

És éppen ezt vetik El Baradei szemére - éppen egymással ellentétes oldalakról. Iránban azért tüntetnek, mert az Atomenergia Ügynökség ellenőrizni akar, szankciókat helyez kilátásba, ha nem csupán energiatermelésre próbálják hasznosítani a nukleáris erőt. Egyesek szerint viszont az atomerőművek puszta engedélyezése miatt terjednek a világban az atomfegyverek, úgyhogy 'ez a Nobel-békedíj tulajdonképpen a kudarc jutalma'.

Az Atomtámadások Túlélői Szervezetének japán főtitkár-helyettese pedig azt hangsúlyozta, hogy az Ügynökség egymaga nem képes elérni a nukleáris fegyverzetek teljes és végleges felszámolását, ezért ezt az alapvetően helyes irányt mindenkinek, mindenütt segítenie kellene. A frissen kitüntetett főigazgató pedig pontosan ezzel egybecsengően nyilatkozott, anélkül, hogy a japán békeharcos szavairól értesült volna.

'A biztonság kérdése túlságosan fontos ahhoz, hogy azt egyedül a kormányokra bízzuk. A civil szervezetek már eredményesen beleszólnak a kereskedelmi vagy környezetvédelmi kérdésekbe, de még nem igazán hallatják szavukat a globális biztonság ügyében. Szerintem ma a Nobel-békedíj az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy a civil társadalmak jelezzék, merre kellene haladnunk, hogy a világ békében élhessen' – mondta Mohamed El Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!