Lángoló istálló
2005. október 12. 18:03
Már nem ég, csak füstöl az a csömöri istálló, amelyik szerda hajnalban gyulladt ki. A tűz keletkezésekor kiengedett 35 ló nagy része már biztonságban van, sikerült őket befogni.
Délelőtt 10 óra. Még órákkal a tűz után is füstöl és izzik a csömöri lovardaépület teteje és a benne tárolt szalma. A lángok hajnali fél ötkor csaptak fel a tetőn, a lovászok azonnal értesítették a tűzoltókat. Az épületben 34 ló volt, azokat ki kellett terelni. Az állatok nagy része azonban az ijedtségtől azonnal szétszéledt, órák alatt sikerült csak befogni őket.
'Volt, akinek 4-5 lova is volt. Kergettük őket itt Csömörön, mert elszabadultak. De meg lett szerencsére az összes' – mondta Kárpáti Rita, lótulajdonos.
A tulajdonosokat azonnal értesítette a lovarda vezetője, a legtöbben azonnal a helyszínre jöttek. Ónodi Zsófia lovának, Ramireznek szerencsére csak kisebb sérülései vannak. Ám három ló súlyosan megsérült, kettőnek eltört a lába, így azokat el kellett altatni a kórházban.
'A röntgent, a kép kész lett egy két perc múlva s akkor elmondták, hogy nulla esélye van, arra, hogy egyáltalán lábra álljon' - mondta Kárpáti Rita, lótulajdonos.
A környéken egy hónap alatt ez volt a harmadik tűzeset, néhány hete egy másik lovarda és egy víkendház égett le.
'Nyomozócsoportot hoztunk létre ez ügyben, ezt azért tettük, mert feltételezhető, hogy mindhárom esetben szándékos gyújtogatás történt' – mondta Nemes István alezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányságról.
A mostani kár 20-30 millió forint lehet, a gyújtogatók pedig tettükért akár öt évet is kaphatnak.