2005. október 10. 17:11

Az óvodás korú gyerekek 40 százaléka passzív dohányos, mert a szülei cigarettáznak. Közülük többen szoknak rá a cigarettára, mint a nemdohányzók gyerekei. Ez az óvodai dohányzás megelőzési konferencián hangzott el. A szakemberek szerint egyre fiatalabban szoknak rá a gyerekek a cigarettára, ezért a megelőzést már az óvodában el kell kezdeni.

Koszorú utcai ovisok már tudják, mit kell mondaniuk a felnőtteknek, ha nem akarnak cigifüstöt szívni. 1995 óta az ország 5000 óvodájából már 850-ben működik az a megelőzési program, amelyet az Országos Egészségfejlesztési Intézet készített. A középső és nagycsoportosoknak tartott két éves programban évente csaknem húszezer ovisnak tanítják meg, mennyire káros a dohányzás.

„Elutasítóbbak lettek a gyerekek a dohányzással, a passzív dohányzással, és kérik a szüleiket is, hogy ne fújják rájuk a füstöt' –mondta Demjén Tibor, az OEFI Dohányzás megelőzési Program csoportvezetője.

Az egyik ovis csoportban a legtöbb gyereknek mindkét szülője dohányzik. A szakemberek szerint a dohányosok gyerekei előbb-utóbb rászoknak a cigarettára.

'Azokban a családokban, ahol a szülők cigiznek, azt a gyerekek pozitív élményként élik meg sajnos – nyilatkozta Bukovicsné Nagy Judit, z Koszorú Utcai Óvoda óvodavezetője.

Az óvodás korú gyerekek negyven százaléka passzív dohányos, mert a családjában valaki cigizik. Magyarországon a dohányosok ötöde 10 éves kora előtt már kipróbálta a cigarettát. És minden harmadik 13-16 év közötti fiatal rendszeresen rágyújt- derül ki az Egészségfejlesztési Intézet felméréseiből.

A szakemberek szerint a nyugat-európai példák alapján a korai megelőzési és felvilágosítási kampányok a leghatékonyabbak a dohányzás ellen.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!