2005. október 7. 19:33

Ács Zoltán feljutott egy nyolcezres csúcsra a Himalájában, és megmentette társa életét.

Ebben az évben a magyar alpinistákat még az ág is húzta. Ács Zoltán azonban megmentette a hazai magashegymászók becsületét. Zoltán egy hete a nepáli Cho Oyu hegyen, 8201 méter magasra jutott fel. A fiatalember nemcsak sportolóként, hanem emberként is csúcsot döntött.

„Én még felfelé akartam menni. Vártam rá. Odaértem. Na jó, én lemegyek veled. Én úgy gondolom, veszélyben volt, ha otthagytam volna, és akkor, ha bármi baja van, nem tudtam volna megbocsátani magamnak” – mondta Ács Zoltán.

A történet szeptember 24-én kezdődött. Zoltán rendkívül rossz időben indult a 8 kilométer magas célja felé. Ács az 5 órás kimerítő mászás után - nem sokkal a csúcs előtt - visszafordult. Ugyanis Zoli a hóban egy sérült amerikai mászóba botlott, akit később a hátán vitt le a biztonságot jelentő alaptáborig.

„A havazás és a köd miatt 10-15 méterre csökkent a látótávolság. Egyértelmű volt, hogy nem találná meg a lefelé vezető utat. És ezért biztos, hogy életveszélyes helyzetbe kerülhetett volna” – tette hozzá Zoli.

Zoli egy sátorban pihente ki a kényszerű túra fáradalmait. Regenerálódásra azonban nagyon kevés ideje maradt. A sportszerű hegymászó másnap ismét útnak indult. Zoli a Cho Oyu-n hihetetlenül meredek lejtőin és a szakadó hó miatt teljesen kimerült. Oxigénpalackkal ugyan, de feljutott a csúcsra.

„Nagyon gyors mászásra volt szükségem. Szorított az idő is. Elfáradtam, és akkor most oxigénnel mászom. Mindenképpen jobb oxigénnel mászni egy csúcsot, mint sehogy sem” – vélekedett a hegymászó.

A 36 éves férfi nem csak a hegyek szerelmese. Zoltán 2004 áprilisában a Föld legészakibb és leghidegebb pontján húzta a többmázsás szánkót. Majd decemberben, Kovalcsikné Bátori Krisztinával 100 kilométeres gyaloglás után első magyarként jutott el a Déli-sarkra.

Ács Zoltán - reméljük - ezzel a sikerével megtöri a magyar hegymászók átkát. Klein Dávid tavasszal sok viszontagság után képtelen volt feljutni a Mount Everestre. Nyáron pedig a K2 zord időjárása akadályozta Kollár Lajosékat. Az expedicionisták nem vállalták be a veszélyt. Jól döntöttek.

„Mindig te hozod meg a végső döntést. Mérlegeled, milyen az időjárás és a veszély a hegyen. Mindenképpen tudsz olyan döntést hozni, hogy visszafordulj. Legfeljebb az expedíció nem sikeres. De nem is kudarc, mert mindenki hazajött” – mondta Zoli.

Ács Zoltán volt a negyedik magyar hegymászó, aki feljutott a Cho Oyu egekbe törő csúcsára. Zoli emberségből is jelesre vizsgázott, hiszen a cél előtt párszáz méterre visszafordult és egy számára ismeretlen embert a hátára vett, és így mentette meg a biztos haláltól.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!