2005. szeptember 19. 16:50

A férfit állítólag saját háza mellett ásták el támadói Mindszenten.

Rokonai még vasárnap vittek ételt az egyedül lakó férfinek, de az nem nyitott ajtót. A testvére ugrott be a kapun, de a házat üresen találta. 

'A fal, a szőnyegek, minden tiszta vér volt. Mintha disznóvágás lett volna' – mondta Szabó Mihályné.

Azonnal értesítették a rendőröket, ekkor azonban még nem tudták, hogy pontosan mi történt a házban élő 54 éves férfivel. A rokonok a házban csak vérnyomokat találtak. A rendőrség nem erősíti meg azt az információt, hogy a holttestet a ház terasza mellett elásva találták.

'Igen, el volt ásva, én találtam meg a nővéremmel, de úgy, hogy már a rendőrök is a kutyával. Láttam a friss ásást' – mesélte Szabó Mihály.

A helyszínelés szinte egy teljes napig tartott. A környéken csak nemrég oldották fel a zárlatot. A rendőrök egyelőre ismeretlen tettes után nyomoznak, elképzelhetőnek tartják, hogy a férfit megpróbálták kirabolni.

'Valószínűsíthető, hogy a férfi halálához anyagi haszonszerzés vezethetett. A halál okát és körülményeit kollégáink orvos-szakértő bevonásával vizsgálják' – mondta Mózesné Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rokonok szerint semmi sem tűnt el a házból, a kubikosként dolgozó férfi nem is tartott otthon pénzt. Arra a kérdése, hogy miért ölhették meg, nem tudtak válaszolni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!