2005. szeptember 9. 19:20

A Gyilkos labda című film valós történetet dolgoz fel, a szereplők némelyike a mai napig rögbizik.

Emberfeletti sportteljesítmény, versenyszellem és minden nehézségen átsegítő akaraterő. Erről szól a Gyilkos labda című film, amely megkapta a Sundance Filmfesztivál közönségének és zsűrijének különdíját.

A dokumentumfilm az amerikai és a kanadai kerekesszékes rögbi csapatot mutatja be, több éven keresztül végigkíséri edzéseiket, bajnokságaikat és a játékosok magánéletét.

A filmben szégyenkezés nélkül mesélnek a mozgássérültek szexuális életéről is. Az alkotók célja az volt, hogy egy szórakoztató, de nagyon is valóságos filmmel megváltoztassa az emberek hozzáállását a sérültekkel szemben.

Magyarok először 1972-ben indultak paralimpián, Fejes András szerezte az első érmet, a bronzot.

„El sem tudtam képzelni, hogy egy baleset miatt soha többé ne sportoljak” – mondta Fejes András.

A Gyilkos labda című film egészen az athéni paralimpiáig kíséri el az amerikai és kanadai rögbi válogatottat, akik a döntőben egymás ellen játszottak.

A film valós történetet dolgoz fel, a szereplők némelyike a mai napig rögbizik, és készül a pekingi paralimpiára. Ők már nem foglalkoznak azokkal az emlékekkel, amikor még egészségesek voltak, mert a sport és az eredmények csaknem mindenért kárpótolják őket.

A kerekesszékes rugby szabályai:

A kerekesszékes rugby egy erőteljes, intenzív játék a gerincsérült férfi és női sportolók számára. 1977-ből, Kanadából eredeztethető a játék, meglehetősen új, de gyorsan fejlődő sportág a mozgássérült embereknek.

A kosárlabda, a labdarúgás és a jéghoki elemeit ötvözi a kerekesszékes rugby, amit egyébként kosárlabda pályán játszanak. A csapatot négy játékos alkotja, maximum 8 cserejátékossal. A játékosokat képességeik szerint kategorizálják, és erre meghatároztak egy pontrendszert 0,5-3,5 pontig. A pályán egyszerre játszó sportolók összes sérültségi pontszáma nem lehet több 8 pontnál.

A meccseket röplabdával játsszák, amit lehet vinni, cselezni vele, vagy passzolni kivéve a rúgást. A labdát 10 másodperc alatt egyszer legalább le kell pattintani. A játékos célja, hogy a labdát az ellenfél gól vonalán túlra vigye. A kerekesszékes rugby meccs 4x8 perc negyedből áll.

Magyar Paralimpiai Bizottság

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!