2005. szeptember 8. 22:50
Mennyit ér az államnak az, aki családtagja ápolásának szenteli életét?
Dávid 18 éves, fogyatékos. Az orvosok nem tudták pontosan diagnosztizálni betegségét. Senki sem tudja, hogy az anya terhessége alatt történt-e valami, a szüléskor, vagy azután, amikor a szokásosnál jobban besárgult a gyermek. Dávid fogyatékossága miatt az apa tizenkét évvel ezelőtt elhagyta a családot. Nem tudta feldolgozni fia állapotát.
Dávidot nem lehet egyedül hagyni. Nem képes magát ellátni, segítség kell az evéshez, az öltözéshez, a szükségletei elvégzéséhez, mindenhez. Szabadosné Náfrádi Márta otthon van vele. Ápolási díjon. A család havi 45 ezer forintból él, ez az ápolási díjból és Dávid, illetve egészséges húga, Nóra családi pótlékából áll.
Márta azon kevesek közé tartozik, aki nem szégyelli fogyatékos fiát és megpróbál minden, törvényileg nekik járó lehetőséget felkutatni. Az anya érte el azt, hogy a fiú még egy évet iskolába járhasson, hogy a városból egyedül az ő körzetükben a fogyatékos gyerekeket iskolabusz vigye be a belvárosi iskolába.
A hivatalokban nem szeretik a harcias anyukákat. Azt mondja, legutóbb akkor alázták meg, amikor az önkormányzatnál az ingyenes parkolási igazolványt akarta kiváltani. Július óta ugyanis a fogyatékosoknak is jár az igazolvány. Az irodában ülő ügyintéző hölgy azonban nem volt ilyen lelkes.
'A hölgy nem fogadta el Dávid papírjait, mondta, hogy új kell, én meg kértem, hogy írja le, hogy mi a gondja vele. Ő hívott két biztonsági őrt és azt mondta, hogy hagyjam el az önkormányzat épületét. Kidobtak két testőrrel! Ez annyira megviselt, sírógörcsöt kaptam a kapuban. Mondom, ilyen nincs, hogy egy egyszerű parkolási igazolványt így megakadályoznak, sőt megtorolják azzal, hogy kidobtak!' – mesélte az anyuka.
'A munkalehetőség fáj a legjobban. Az ember feladja az egész életét, továbbtanulni sem tudtam. Nagyon nehéz. Ebben sem segít az állam. Aki gyesen van, az tanulhat, az ápolási díjnál ezt nem veszik figyelembe.'
Náfrádi Márta tavaly, amíg Dávid iskolába járt, négy órában el tudott menni dolgozni. A munka megszűnt, azóta ötven helyre adta be a pályázatát, de nem talált állást. Mivel korábban továbbtanulni nem tudott, most édesanyja segítségével beiratkozott egy felsőfokú tanfolyamra. 80 ezer forint a tandíj egy fél évre. Az anyja utolsó értéküket, a telküket árulja, hogy Márta be tudja fejezni az iskolát. Mehetne két év után főiskolára, de arra már nem fogja futni.
Márta is gyűjtötte az aláírásokat, hogy az országgyűlés foglalkozzon az ápolási díj összegével. Szerintük az otthoni ápolás ugyanolyan munka, mint bármelyik másik, tehát jár nekik a minimálbér.
'Úgy érzem, hogy ezt csak szociális járadéknak veszi az Országgyűlés. Ez munka, nagyon kemény munka. Nem nyolc órás. És vannak súlyosabbak, mint Dávid. Dávid súlyos eset, de mindig azt mondom, hogy mindennél van rosszabb, mert van olyan is, akit szondán etetnek. Ha Dávid felkel éjszaka, én is felkelek. Amit más is megkap minimálbért, azt nekünk is adni kéne. Arról nem is beszélve, hogy ez nem fejeződik be nyolc óra után.'
Kórozs Lajos a szociális és esélyegyenlőségi minisztérium politikai államtitkára. A Házon kívül elhívta Mártához, hogy megválaszolja az asszony kérdéseit az ápolási díjjal kapcsolatban. A találkozóra eljött Goldner Ibolya, az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesületének vezetője, az aláírásgyűjtés kitalálója is.
'Ha van egy családban súlyosan fogyatékos személy, akkor alanyi jogon jár neki az ápolási díj. Ez az ápolási díj minden szempontból megfelel egy normális munkabérnek. Vagyis az önkormányzat a foglalkoztatónk, fizet érte tb-t meg nyugdíjat, aki kapja, ő is fizet érte mindent amit kell, munkában töltött évnek számít, nyugdíjra jogosít. Két dologban tér el a munkabértől: abban, hogy nincs minimálbér kötelezettség, és más, egyéb jövedelemtől függ, állam által adott jövedelmektől' - mondta Goldner Ibolya.
- Azt tessék megmondani, hogy éntőlem mit tetszenek várni? Kedves anyuka, éntőlem mit tetszik várni? – kérdezi az államtitkár.- Az államtitkár úrtól azt várnánk, hogy azért lobbizzon a parlamentben, hogy meg is tárgyalják az ügyünket, ne csak napirendre tegyék – mondta Goldner Ibolya, majd folytatta.
'Ma az van, ha Kis Arisztid otthon van, az ellátásához az állam húszezer forinttal járul hozzá, ha intézményben van, ahol erős az intézményi, munkaügyi lobbi, akkor kétszázezret költ rá. Ez nem tartható. Ugyannak az államnak a polgára Kis Arisztid is és Nagy Arisztid is. Azt szeretnénk, ha az európai normáknak megfelelően a sérült személy lenne a jogosult. A magyar állam annyi pénzt kell, hogy adjon Kis Arisztidnek, amennyiből ő legalább egy minimálbér összes költségét ki tudja fizetni. Ez a követelés.'
A vitának egyelőre nincs vége. Az országgyűlés jövő héttől ülésezik, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a ház mikor tűzi napirendjére az ápolási díj kérdését. Mártáék várnak és reménykednek.
