2005. július 26. 19:15

159-en fulladtak meg tavaly olyan vizekben, amikben elvileg fürdeni sem lett volna szabad.

Nyár, napfény, vízpart és a nagy kérdés: strand vagy bányató? Az egyik természetes, ámde veszélyekkel teli. Míg a másik mesterséges, viszont annál drágább. Annak jártunk utána, hogy az emberek többsége vajon a biztonságos strandolást, vagy inkább a kevésbé költséges tavakat választja-e.

Két strandon és két bányatónál jártunk. A fürdőknél igencsak mélyen a zsebünkbe kell nyúlni ahhoz, hogy felhőtlen legyen az ott töltött néhány óra. Egy háromtagú családot vettünk példaként. Így hármunknak a belépők az egyik helyen 4500 forintba, a másikon már csak 3000 forintba kerültek. Családi kedvezményre sehol sem volt lehetőség. A gyerekjegy mindössze kettőszáz forinttal kerül kevesebbe.

Az ebédért az első helyen 3360 forintot fizettünk, szinte ugyanazért a másik strandon 3910 forintot. Aztán jött a desszert, a fagyikért mindkét helyen egységesen 100 forintot kértek. Majd egy-egy palacsinta és lángos. Az eredmény: 9140 forint és 7410 forint. Akadnak olyanok, akiknek éppen ezért a strandolás luxus.

Csak eleinte tűnik olcsóbbnak a bányató, a rendőrség ugyanis több tízezer forinttal is büntetheti az ott fürdőzőket.

„Megyünk, ellenőrzünk, a szabálytalankodókat megbüntetjük, amennyit enged a jogszabály. De a közutakon is hiába van ott a rendőr, és a szabálytalankodókat büntetik, ettől függetlenül még lesz olyan, aki megszegi a szabályait. Mindenkinek azt ajánlom, hogy saját biztonsága érdekében szabályos helyen fürödjön” – mondta egy rendőrnő.

Ráadásul a bányatavak tavak magántulajdonban vannak és még a jó úszók számára is rendkívül veszélyesek.

„Baleset természetesen mindenféle, még kijelölt fürdőstrandon vagy uszodában is történhet, még veszélyesebbek a természetes helyek, az olyan területek, ahol a fürdőzés valamilyen oknál fogva tilos, lehetnek ezek bányatavak, ahol alattomos a vízmélység, örvények keletkeznek, illetve ahol együtt sportolnak jet skisek, motorcsónakosok a fürdőzőkkel, ami nagyon veszélyes helyzet” – nyilatkozta Győrffi Pál, az OMSZ szóvivője.

Ettől függetlenül rengetegen látogatják a tiltott vizeket. Sokan gyerekekkel együtt érkeznek és biztosak benne, hogy kis odafigyeléssel elkerülhető a baj.

„Ide igazából családosok úgy tudnak kijönni, hogyha hoznak mentőmellényt, vagy a gyerekek tudnak úszni és legalább egy felnőtt egy gyerekre minimum tud figyelni, mert azért hétvégén, mikor sokan vannak, akkor olyan tömeg van, hogy lépni nem lehet” – mondta Gál Zoltán.

A rendőrség statisztikája szerint tavaly 159 halálos áldozata volt a tilos helyen fürdőzőknek. Az volt, a leggyakoribb, hogy felhevült testtel ugrottak a hidegvízben, de az is gyakori, hogy egy váratlan örvény ragadja magával áldozatát. Az emberek többsége így a bányatavak helyett inkább a biztonságot választja annak ellenére, hogy a strandok sokba kerülnek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!