2005. július 18. 17:18

A móri rablás óta még mindig nincs olyan törvény, ami a bankokat kamerák felszerelésére kötelezné.

Nyolcan haltak meg a móri bankfiókban 2002-ben. A pénzintézetben nem volt állandóan működő biztonsági kamera. Ami volt, azt az őrnek kellett volna elindítani, de erre nem volt ideje. A kormány még akkor elhatározta, hogy szigorítják a bankbiztonságot. Az erről szóló tervezet hosszas egyeztetés után végül megszületett – de egyelőre úgy tűnik, feleslegesen.

'Ezt a kormányrendelet tervezetet tudomásom szerint a kormány első olvasatban megtárgyalta, és ott nem fogadta el. Az okokról, és az elutasítás indokairól nincsen a bankszövetségnek tudomása' – mondta Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági csoportvezetője.

A Pénzügyminisztérium nem csak a bankszövetséget, hanem a híradót sem tájékoztatta az indokokról.

Szerettük volna megkérdezni a Pénzügyminisztériumtól, hogy azt a tervezetet, amit egyébként mindenki támogat, ők miért utasították el. De a minisztériumnál úgy döntöttek, hogy nem nyilatkoznak.

Úgy tudjuk, hogy a tervek szerint a biztonsági őrök rejtett helységekből figyelnék a bankokat, mindenhol állandóan működő biztonsági kamerát és több rejtett riasztót kellene elhelyezni. Ezek együtt és külön külön is sok millióba kerültek volna, ha megvalósulnak. De nem valósultak meg. A Magyar Posta szóvivője azt mondja, rajtuk nem múlt.

'Bármilyen törvényi változás van, azt a postának meg kell valósítania, és arra elő kell teremteni a fedezetet' – mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. 

A legszerényebb számítások szerint csak egy postahivatalnál 5 millió forintot kellene költeni a plusz biztonsági berendezésekre. A postának 2800 hivatala van. Ez összesen 13 milliárd forint lenne.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!