Bringások életveszélyben
2005. július 14. 19:54
Aki biciklivel merészkedik a főváros útjaira, életveszélybe sodorja magát.
Egy óra leforgása alatt Oláh György kerékpár kommandós négyszer került veszélyes helyzetbe, amíg végighaladt a számára kijelölt kerékpárúton. Valóban életveszélyes lenne Budapesten kétkerekűre szállni? A megkérdezett bringások meggyőződéssel hiszik ezt. Rossz a tapasztalatuk az autósokkal.
Tóth Kata: „A Károly körúton mentem, és egyszerűen csak leszorított, mert ehhez volt kedve. Utána a piros lámpánál el is mondta, hogy mennyire rosszul csinálom a dolgaimat. Mondtam, hogy a KRESZ szerint nekem ugyanannyi jogom van közlekedni.”
Oláh György, kerékpár kommandós: „Ma 3 autó hajtott át előttem”
Több fotó tanúskodik arról, hogy a fővárosban bizony nincsenek elkényeztetve azok, akik a bicikliutat választják. A gyanútlan bringások komoly, talán még életveszélyes sebesülést is szerezhetnek. A képek összegyűjtője, Oláh György azonban azt mondja, nem ezzel van a legnagyobb baj. Ők leginkább az autósoktól félnek.
Oláh György: „Szinte minden olyan kereszteződés, ahol egy magasabb rendű útról kanyarodunk le, az nagyon veszélyes.”
Benei Péter naponta több órát tölt kerékpáron. Munkaeszköze a bicikli, futárként dolgozik. Kíváncsiak voltunk, valóban olyan veszélyes-e a város, mint ahogy azt ők, a két kerékkel közlekedők mondják. A sisakjára és kerékpár oldalára kamerát szereltünk. 60 percet közlekedett így a városban, az eredmény a meglepő volt.
A rakpart feljárójánál tábla mutatja, hogy a biciklisnek van elsőbbsége. A szabályosan végighaladó kerékpárost kis híján elcsapták. Ha ugyanott, kereszteződésben álló autók miatt meg kell állni, vagy kerülgetni kell, az talán még a jobbik eset. Az Andrássy úton is majdnem balesetet okozott egy autós, aki figyelmetlenül jobbra Péter elé kanyarodott.
Benei Péter, biciklis futár: „Nem adják meg az elsőbbséget. Beelőznek, rögtön kanyarodnak jobbra vagy balra index nélkül. Ilyenkor vagy vele együtt kanyarodunk, padlófék, vagy belemegyünk.”
Minket igen, őt már nem lepték meg ezek az esetek. Állítólag itthon, legalábbis a fővárosban, még nem szoktunk hozzá a gyakori biciklisforgalomhoz, ezért az autósok nem tudnak a biciklis utakról vagy nem számítanak arra, hogy erre figyelni kell. KRESZ vagy elsőbbség ide vagy oda, az életük érdekében így muszáj a bringásoknak odafigyelni.
Oláh György: „Aki rendszeresen kerékpározik, annak heti egy veszélyes eset úgymond összejön.”
Persze azért a kétkerekű vagányok is tudnak veszélyesek lenni az autósokra. Ők sem igazán híresek arról, hogy minden szabályt betartanának, de a balesetek többségét a figyelmetlen autósok okozzák.
Magyar Kerékpárutak Szégyenfala