2005. június 27. 18:17

Szegedi búvárok mentettek ki a hat német búvárt. A bajba került búvárokat áramlás sodorta el.

A mentést a szegedi búvárok a hajójukról filmezték egy víz alatti kamerával. A felvételeken is jól látszik, hogy a vízben sodródó német búvárokat szinte teljesen eltakarják a hatalmas hullámok. A mentést a magyar búvárok majdnem szó szerint kierőszakolták.

'Az volt a félelmetes, hogy három órán keresztül nem keresték az embereket, csak álltak, és valami majd lesz. Ekkora hullámzásban meg szélben ez iszonyú' – mondta Cseh Attila búvároktató, a szegedi Breki Búváriskola oktatója.

Öt hajóból végül csak kettő követte a magyarokat. Az áramlás irányában indultak el. A felvételeiket itthon elemezve azt mondják, nehezebb feladatuk volt, mint ha egy tűt keresnének a szénakazalban.

'Amikor elindultunk, reménytelennek tűnt a keresés, de meg kellett próbálni, minden esélyt meg kellett adni, hogy megtaláljuk őket még záros határidőn belül' – mondta Cseh Attila.

A német csoportot a kiindulópontjuktól tizenöt kilométernyire ragadta el a rendkívül erős áramlat. Egyikük hamarabb merült le a zátonynál, társai keresni kezdték, ekkor sodorta el őket a víz, és mire a felszínre jöttek, hajójukról már nem látszottak. Az egymásba kapaszkodó búvárokat az utolsó pillanatban vették észre a magyarok, és majdnem hat órányi hánykolódás után húzták ki őket a vízből.

'Sokkos állapotban voltak, a kihűlés meg a sokk volt a probléma' – fogalmaz Gyúró László, a szegedi Manta Búvárklub búvárja.

A szegedi búvárcsoport egyik tagja orvos, a hajón ő látta el a német búvárokat. Ha nem hosszú, hanem a Vörös-tenger 25 fokos vizében használatos rövid, úgynevezett trópusi búvárruhát használnak, valószínűleg kihűltek volna, mire megtalálják őket. Így azonban, a szegedi búvároknak köszönhetően túlélték a kalandot.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!