2005. június 26. 18:05

Megdőlt a Múzeumok Éjszakájának látogatottsági rekordja.

Már este 6-kor eddig soha nem látott hosszúságú sorok kígyóztak a múzeumok előtt. A Magyar Nemzeti Galériában legtöbben a Magyarországon először bemutatott Munkácsy Mihály-festményre, az Ásító Inasra voltak kíváncsiak. Ezt a képet nemrég egy magyar műgyűjtő vette meg 36 millió forintért egy árverésen.

Az éjszaka közeledtével a tömeg még nagyobb lett a múzeumokban. A Szépművészeti Múzeum előtt tűzzsonglőrök, bent reneszánsz vigasságok fogadták a vendégeket. Ebben az intézménybe is rekordszámban érkeztek a látogatók.

'Este 6-tól éjfélig 8-10 ezer ember látogatta a Múzeumot. Ez a Monet kiállítás legnagyobb, csúcsra járatott időszakával azonos nagyságú szám. Ráadásul rövidebb idő alatt jött ennyi ember, hiszen a Monet nem egynapos nyitvatartás volt' – mondta el Baán László, a SzépművészetiMúzeum főigazgatója.

A még nem hivatalos adatok szerint jóval több mint 100 ezer ember töltötte az éjszakája egy részét múzeumokban, és ez rekordnak számít.

Azoknak sem kell aggódniuk, akik nem jutottak el idén a Múzeumok Éjszakájára. A szervezők ugyanis jövőre is biztosan megrendezik a Szent-Iván éjhez kapcsolódó különleges eseményt.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!