2005. június 25. 10:49

Hárman meghaltak az M1-es autópályán, amikor egy kamion összeütközött egy mikrobusszal.

A szétszakadt mikrobusz roncsai az egész autópályát beterítették. A Bécs felé tartó német mikrobuszban öten ültek. Az ütközésben, hárman azonnal meghaltak. Az eddigi nyomok alapján a mikrobusznak esélye sem volt elkerülni az ütközést.

Az első vizsgálat szerint, a kamion már csak akkor fékezett, amikor áttörte a kettős szalagkorlátot. Az ütközés erejét jól jelzi, hogy a kisbusz egész teteje levált, és 30 méterrel távolabb, az árokba repült. A mentők a roncsok mellett még egy órával az ütközés után is küzdöttek az egyik német életéért.

A várakozó autókat a rendőrök visszafordítják. Most ebben a kivételes esetben a lezárt autópályán Komáromig visszamehet az, aki nem akar legalább két órát várni. A mikrobusz utasainál nem volt sok csomag. A rendőrök feltételezése szerint kirándulók voltak, akik hazafelé tartottak Magyarországról.

Családi tragédia

Egy 12 éves gyermek és szülei haltak meg ma reggel a Zala megyei Sormás közelében, amikor autójuk egy kamionnal ütközött a 7-es főúton. A személyautóban utazó család Horvátországba utazott volna. A baleset feltehetően az okozta, hogy az áldozatok autóját vezető családfő a tanúk elmondása szerint nem aludt az indulás előtti éjszaka.

A rendőrök hiába keresték a személyautó féknyomait. Az elsődleges adatok szerit a Peugeot vezetője fékezés nélkül rohant a szemből, szabályosan  érkező kamion elejébe.A féknyomokból az látszik, hogy a román kamion vezetője álló kerekekkel fékezett az ütközés előtt. De hiába volt minden, a karambolt már nem tudta elkerülni.

A személyautóban utazó házaspár és 12 éves gyermekük azonnal meghalt. A csomagokból arra lehetett következtetni, hogy a család a tengerpartra indult nyaralni. Úgy tudjuk, hogy egy másik családdal közösen mentek volna Horvátországba. Az áldozatok barátja, aki egy másik autóval ment a Peugeot előtt, a rendőröknek elmondta, hogy a tükörből látta, ahogy a mögötte haladó autó a kanyarban áttér a szemközti sávba. Jelezni azonban már sehogy sem tudott barátjának, mert szemből akkor már érkezett a román kamion. Az elsődleges adatok szerint a balesetet az okozhatta, hogy a Peugeot vezetője feltehetően elaludt a volánnál.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!