2005. május 26. 18:21

Megverték a derecskei autós iskola vezetőjét, mert az egyik diákja megbukott a KRESZ- vizsgán.

A derecskei autós iskola vezetőjének két helyen is eltört a bokája, a fülét pedig 10 öltéssel kellett összevarrni, mert az egyik diák rajta kérte számon, hogy megbukott a KRESZ- vizsgán. A tanuló három társával az oktató házának kapuja előtt követelte vissza a pénzét, de amikor a tanár megmondta, hogy még a diák tartozik neki 10 ezer forinttal, megütötték. Az oktató megpróbált bemenekülni, de már nem sikerült neki.

„Hátulról éreztem 3-4 komoly ütést, visszafordultam. Utána már csak arra emlékszem, hogy itt ültem a fűben a kapu előtt és fogtam a lábam, és a lábam feje le volt fittyenve.

A támadók elmenekültek, de a bukott diák nem sokkal később még visszajött és pénzt ajánlott a félig eszméletlen oktatónak, hogy az ne jelentse fel. A rendőrök azonban még aznap elfogták őket. A kihallgatáson tagadták tettüket.

„A rendőrség 4 fiatalembert hallgatott ki az üggyel kapcsolatban gyanúsítottként. Önbíráskodással illetve súlyos testi sértéssel gyanúsítják őket„ – közölte Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két támadót, köztük a diákot már előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség, a másik két férfi szabadlábon védekezhet. Az oktató és felesége most attól fél, hogy rájuk gyújtják a házukat.

A szülők a gyerekeiknek el sem merték mondani mi történt velük. Azt mondják elég, ha ők rettegnek attól, hogy támadóik visszatérnek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!