2005. május 25. 17:14

Már le is forgatták az első epizódot, a szereplők egy percet se öregedtek.

Bár az előző sorozat és a mostani között 25 év telt el, a rajzfilmben szinte semmi nem változott.

„A koruk nem változott, az öltözködésük egy kicsit divatosabb, Kriszta persze miniszoknyában, ha egy kicsit divatosabb miniszoknyában” – nyilatkozta Morvay Gábor, producer.

Kriszta hangja a sorozatban Haumann Petra, akit egy válogatás után kérték fel, hogy játssza el gyerekkori kedvencét.

„Ő nem egy igazán szimpatikus karakter, mert cserfes, számító, ravaszkodó, de az összes figura szerethető és kedves” – mondta Haumann Petra.

Lapról lapra rajzolják meg a szereplők minden mozdulatát. Bár a sorozatban a Mézga család élete egy számítógép körül forog, az alkotók maradtak a hagyományos technikánál és mindent kézzel rajzolnak. Baumgartner Zsolt mozdulattervező is, akinek a Mézga-család most már nemcsak gyerekkori emlék.

„Amikor a kezem alatt megelevenedtek a figurák, a szereplők, akkor éreztem át, hogy úristen, de hát ezt én csinálom” – mondta el Baumgartner Zsolt.

A sorozatnak egyelőre csak egy része készült el, a többi 13 epizód a tervek szerint 250 millió forintba kerül.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!