Halsimogató Győrben
2005. május 25. 13:48
Rendhagyó biológia órákat tartanak az akvaristák Győrött, az állatkertben.
A gyerek a négylábú halak mellett az afrikai, ázsiai és dél-amerikai halkülönlegességekről és a rákokról is sok érdekeset tudhatnak meg. Az állatokat - a következő egy hétben - azok az győri iskolások foghatják meg, akik elmennek az állatkertbe, egy rendhagyó biológia órára. Az akvaristák szerint felejthetetlen élmény, hogy kézbe vehetik a gyerekek a halakat és a rákokat.
Minden időszaknak vannak divatos halai: most a ráják a legkeresettebbek, nemrég viszont - egy amerikai rajzfilm miatt - még a bohóchalat keresték a legtöbben.
'Lehet cserélni, lehet vásárolni, tehát egy olyan kapu nyílt meg - akárcsak az uniós kapcsolatokat tekintve -, ami régen nem volt' – mondta el Pasaréti Gyula, Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke.
Magyarországon ma már szinte mindenféle halat meg lehet szerezni. Vannak olyan fajok, melyeket üzletben nem is lehet kapni. Ezeket a példányokat az akvaristák egymással csereberélik, és egyre több megszállott gyűjtő keresi az újdonságokat.