Meghalt egy magyar hajós
2005. április 26. 16:55
Egy dunaújvárosi vitorlázó meghalt a horvátországi Mira Mare vitorlásversenyen az Adriai-tengeren eddig tisztázatlan körülmények között. A férfi öt társával együtt egy Bavaria 42-es típusú vitorlással hajózott, amikor a hivatalos közlés szerint leszakadt a tőkesúly, és a hajó felborult.
Az RTL Klub operatőre is részt vett a versenyen, aminek a hétfői futamát lefújták. Farkas László néhány perccel a baleset után felvételeket készített egy másik hajó fedélzetéről. Éjszaka a tengeren alig láthattak azok, akik a szerencsétlenül járt hajósok keresésére indultak. A mentőcsapatok egy felborult hajót találtak.
'Fejtetőn állt. Az biztos, hogy leszakadt a tőkesúlya, csak az a kérdés, hogy műszaki hiba volt-e vagy ütköztek valamivel. Ezt csak a vizsgálat tudja majd eldönteni. Ennek a tőkesúlya két és fél tonna és 63 méter mélyen van a tengerben. Tehát ezt onnan kiemelni nem lesz egyszerű dolog' – mondta az operatőr.
A vízbe esett hajósoknak éjszaka nagyon kevés esélyük van a túlélésre a 16 fokos vízben, a többméteres hullámok között.
'A hajónak hat fős legénysége volt. Ötöt sikerült kimenteni a hatodikat még látták, hogy élettelenül van a vízben. Őt reggel találták meg a horvátok' – nyilatkozta Farkas László.
Úgy tudjuk, hogy a szerencsétlenül járt hajós ismert dunaújvárosi vállalkozó. Családja kérésére nevét nem hozhatjuk nyilvánosságra. Információink szerint a legénység tapasztalt hajósokból állt, akik korábban már megnyerték ezt a vitorlásversenyt.
Vizsgálja a balesetet a német cég
Információink szerint a balesetért nem vonják felelősségre a verseny szervezőit, mert amikor a hajók elstartoltak, még nem fújt erősen a szél. A hajók újak voltak, a vitorlásokat nem tesztelték a verseny előtt. Úgy tudjuk, a német építőtő cég három szakértője Horvátországba ment, hogy kivizsgálja, a gyártó felelős-e a balesetért.
A tőkesúly a vitorlás lelke, ha elferdül, vagy eltörik, oldalára borul a hajó. Sámóczi István hajóépítő azt mondja, hogy a szerencsétlenül járt hajóhoz hasonlókat nagyon nehéz eladni Magyarországon, mert sok baj van velük.
„Maga az anyag, a vas elfárad és eltörik, lehet, hogy a műanyag nem megfelelően volt megdolgozva és ott engedett el” – mondta Sámóczi István. Úgy tudjuk, a verseny alatt több probléma is volt a vitorlásokkal. Az egyiknek a kormánya ment tönkre, a másiknak az árboca.