2005. április 21. 12:52

Fegyelmi eljárást indított és feljelentést tett a rendőrségen a kecskeméti kórház főigazgatója annak a négyéves kisfiúnak a halála ügyében, aki a múlt heti mandulaműtét után agyhalottá vált.

A kecskeméti kórház főigazgatója szerint alapos a gyanú arra, hogy orvosi mulasztás miatt lett agyhalott egy négy éves kisfiú a múlt héten. A gyermeken mandulaműtétet hajtottak végre, de egy szövetdarab bent maradt Márk torkában, emiatt a kisfiú nem tudott levegőt venni. A kórház főigazgatója fegyelmi eljárást indított a kisfiú operációját végző műtő és altatóorovos ellen.

Egy dömpert kapott volna negyedik születésnapjára Márk. A kisfiú azonban nem ébredt fel a mandulaműtétből. A szülők egy hétig nem tudták pontosan, hogy mi történt a műtétkor, hogy az újraélesztéskor mennyire károsodott Márk agya. Az orvosok ugyanis jó ideig csak azt mondták nekik, hogy altatják a kisfiút, mert ez kell a felépüléséhez. A szülők egy idő után már sejtették, hogy nagy baj van. Az apa, Kvasz Gábor azt mondta:

- Arra utaló jelek voltak, hogy a pupillája merev, nem reagált a fényre, a kis feje hideg volt, úgyhogy voltak jelek, csak én nem akartam tudomásul venni.RTL Klub: - Meg nem is mondták el ezek szerint...

- Mindig azzal takaróztak, hogy ők ehhez nem értenek, nem mondhatják ki.

Az egészségügyi törvény szerint a kiskorú betegnél a szülőket tájékoztatni kell a gyermek kezelésének eredményességéről, az esetleges problémákról. Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Kórház orvos-igazgatója szerint a szülők tájékoztatása végig megfelelő volt.

„A gyerekgyógyászati osztály vezetője többször beszélt velük, sőt, a Budapestre szállítás előtt én is beszéltem velük és elmondtam nekik a gyanúmat.

A gyereket szerdán műtötték, és csak a következő héten kedden szállították fel Budapestre. A Bethesda kórházban azonnal megállapították, hogy az újraélesztéskor annyira károsodott a gyermek agya, hogy gyakorlatilag mindvégig az agyhalál állapotában volt, a kisfiú agya leállt. Mivel a kecskeméti kórházban nem működött a ct., a gyermeket agykárosodását senki sem nézte. A kórház műtő és altatóorvosa ellen mulasztás gyanúja miatt fegyelmi eljárás indult és a rendőrség is vizsgálódik az ügyben.

Ugyanebben az intézményben kedden egy 28 éves nő is meghalt, akin sebészeti műtétet végeztek múlt héten - tudtuk meg Zombor Gábortól. A nő négy nappal később vesztette életét, a boncoláskor kiderült, hogy valószínűleg szintén orvosi mulasztás miatt - tette hozzá a főigazgató, aki szerdán ebben az ügyben is fegyelmi eljárást indított a doktor ellen. Az orvos ezután úgy döntött, elhagyja a kórházat. A rendőrség ebben az ügyben is nyomoz.

Beteg gyerekek kapták meg a négy éves kisfiú szerveit, akiken csütörtökön végezték el a műtéteket. A szervátültetéshez mindkét szülő írásos beleegyezése kellett. Dr. Járay Jenő, a Transzplantációs és sebészeti Klinika igazgatója elmondta:

“A májat, amelyet még kora hajnalban áthoztak ide a klinikára, azt egy 11 éves kisfiúcska kapta, aki már régóta vár arra, hogy új májhoz jusson. A két veséből az egyiket Pécsre küldtük, egy öt éves kisfiú fogja megkapni, a másik műtét most folyik egy másik kisfiúcskánál, aki nyolc kilós, és nyolc éves.”

Elhunyt gyermek esetében a szülők dönthetnek arról, hogy szerveit másba átoperálhassák. Márk szülei azonnal döntöttek:

„Nem volt kérdés, hogy a kisfiú szervét beteg gyerekeknek adják oda.”

Halott felnőttek szerveit csak akkor lehet kioperálni, ha az illető életében nem tiltakozott ez ellen.Ilyenkor, az agyhalál beállta után, a szervek életképességét kell megőrizni, vagyis a keringést és a légzést mesterséges úton fenntartani egészen addig, amíg a létfontosságú szerveket kioperálják. Ez történt a négy éves kisfiú esetében is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!