Igazlátó a szellemházban
2005. március 16. 21:13
Van Budapesten a Lázár utcában egy ház, abban van sok lakás, s az egyik lakás tulajdonosai azt állítják, évek óta szellemek látogatják őket. Hol a fürdőszobában bukkannak fel, hol a gitárt pengetik, máskor pedig a galérián járkálnak.
Manapság a témával foglalkozó könyveknek és filmeknek köszönhetően mindenki tudja, hogyan is néz ki egy szellem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hisznek is benne. Egy budapesti házban a lakók beszámolói szerint esténként halottak visszatérő lelkei járkálnak. Lázár utca 18. Állítólag már a házszám sem jelent semmi jót, mivel a 18-as szám azt jelenti szellem vagy szellemek.
'Egyik barátommal voltunk itt a szobában. Már lefeküdtünk aludni és megpendült a gitár. Ez nem lehetett a véletlen műve. Kicsit megijedtünk' –mesélte Kiss Miklós.
Horváth Judit és fia, tizenöt éve lakik ebben az ódon, VI. kerületi házban. Az első pillanattól kezdve érezték, hogy furcsa árnyak suhannak el mellettük a lakásban. Judit azt állítja, naponta hallja a kísértetek lépteit és a fotel nyekergését a galérián. Mi ebből semmit sem tapasztaltunk, de az asszony azt állítja, láthatatlan testek fészkelődnek a közelében.
Sokan hisznek a kísértetek létezésében. A legkitartóbbaknak sikerül is néha egy–kettőt lencsevégre kapni, bár a képeken szereplő árnyékok és foltok korántsem nevezhetők bizonyítéknak. Egy híres fényképet egy amerikai turista készített a római Szent Péter Bazilikában. Sokak szerint a fotón egy elmosódott Krisztus alak figyelhető meg. Egy biztonsági kamera felvételén az angliai Lester kastélyából két furcsa, fényes alak látható, amik vagy akik néhány másodperc múlva kámforként tűnnek el.
Magyarországon sem ritkák a hasonló kísérteties parajelenségek. A karácsondi és a fóti jelenésekről készült képek bejárták a világot. Szakértők, akik megvizsgálták a fotókat, megállapították, hogy a szellemnek vélt alakok a negatívon is láthatók, így a hamisítás szerintük kizárt.
De térjünk vissza a Lázár utcai szellemházba. A Blikk kísértetekről szóló cikke nyomán Horváthékat felkereste Nyilas Mihály igazlátó is. A fogadtatás kezdetben cseppet sem volt hűvös, ám rövid vizsgálódás után hirtelen csökkenni kezdett a lakás hőmérséklete.
'Most, hogy itt vagyok, lehet érezni, hogy a levegő hideg, miközben a szoba másik oldala meleg. Ez a rész meg hideg. Folyamatosan mozog a gyertya lángja, az én kezem meg izzad, itt hidegséget lehet érezni, félelmet' – magyarázta Nyilas Mihály, aki azt mondja, mindig is kérkedéssel fogadta a kísértethistóriákat. Szerinte sokszor csak a képzelet játszik az emberekkel. De még őt is meglepte, amit a fürdőszobában tapasztalt.
'Most is, ahogy bejöttem, észrevettem egy idős nénit, aki ebbe a fürdőkádba halt meg. Ez azért félelmetes, mert azt hittem ez nem fog többet előfordulni még egyszer. Most ismét előfordult' – magyarázta az igazlátó.
Nyilas Mihály nem először jár itt. Elmondása szerint legutóbb is találkozott a vízbefúlt asszony szellemével. Egy szomszéd úgy emlékszik, mintha évtizedekkel ezelőtt valóban meghalt volna valaki egy házbéli kádban. Az információt persze mi is némileg hitetlenkedve fogadjuk. Judit és Miklós azt mondják, már megszokták a különös jelenségeket. Nem akarnak elköltözni máshová hiszen, az itt lévő szellemek, akiket rajtuk eddig más nem látott, még sohasem bántották őket.