Bilincsben vitték Udvaros Dorottyát
2005. március 11. 16:47
Ittas vezetéssel gyanúsítja a rendőrség Udvaros Dorottyát. A színésznőt tegnap virradóra igazoltatták a III. kerületben, mikor a szonda elszíneződött. Udvaros tagadja, hogy alkoholt fogyasztott volna.
A színésznőt negyed egykor állították meg a rendőrök, hogy igazoltassák. Azt mondják, hogy a szonda elszíneződött. Ezután be akarták kísérni a kapitányságra, hogy vért vegyenek tőle, de színésznő, állításuk szerint, ellenállt. Végül hátrabilincselt kézzel vezették el a helyszínről.
„Mivel ő meg akarta akadályozni, hogy beültessék a rendőrautóba, itt a saját fizikai sérelmét lehetett ezáltal megakadályozni. Mert ha ragaszkodik és kapaszkodik az ajtóba, rácsapják a fejére, beütheti a fejét. Nekünk is gondoskodni kell arról, hogy ne keletkezzen rajta sérülés” – nyilatkozta dr. Hangyási Sándor.
Udvaros Dorottya nem nyilatkozott híradónknak. Ügyvédje viszont azt mondta, hogy a színésznő nem ivott alkoholt és együttműködött a rendőrökkel. Martinecz Antal szerint a rendőrségi intézkedés aránytalan és túlzott volt.
„Elgondolkodtatónak tartom, hogy a legveszélyesebb bűnözőket szokták hátrabilincselt kézzel szállítani. Két 80 kg-os férfi egy Kossuth-díjas színésznőt, egy 50 kg-os hölgyet nem tud, vagy nem akar a kényszerítő eszközök hatálya alá vonni, mint így” – hangoztatta dr. Martinecz Antal, ügyvéd.
Udvaros Dorottya ellen ittas vezetés gyanúja miatt folyik vizsgálat.