Ezer tiszteletbeli díszpolgár
2005. március 4. 13:22
A határon túli magyaroknak adható titulus jelképes gesztus, semmiféle jogi következménye nincsen, mégis hatalmas az érdeklődés iránta.
A népszavazás eredménytelensége miatt nem érvényesülhetett a város lakóinak akarata, akiknek többsége a kettős állampolgárság bevezetése mellett voksolt. A képviselőtestület ezután döntött a tiszteletbeli polgári cím megalkotásáról. Az első ezer jelentkezőt hivatalosan már vásárhelyi polgárrá is fogadták. A jelentkezőknek nincs más dolguk, csupán magyarnak kell vallaniuk magukat. A cím ugyanakkor semmiféle jogosultsággal nem jár.
„Nem az anyagi dolgok, a szociális jogok a fontosak, hanem a gesztusok, az összetartozás érzése. Ez a cím szimbólumként sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen jogokat kaphat” – mondta Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere.
A tiszteletbeli polgárok díszoklevelet és egy plasztikkártyát kapnak, amely igazolja, hogy Hódmezővásárhely polgárainak sorába léptek. A polgármesteri hivatalban pedig tiszteletbeli polgári anyakönyvet nyitottak, amelyben az utókor számára is rögzítik a város új polgárainak névsorát. A tiszteletbeli polgári cím iránt minden várakozásnál nagyobb az érdeklődés, az önkormányzat internetes honlapján százasával regisztrálják magukat a határon túl élő magyarok.
Nemcsak a szomszédos országokból, de Izraelből, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is jelentkeztek már a tiszteletbeli címre, így valószínűleg több ezer fővel bővül majd Hódmezővásárhely polgárainak száma. Az első tíz jelentkező a március 15-i díszközgyűlésen veheti át a tiszteletbeli polgári címet igazoló dokumentumot és az igazolványt.