2005. február 23. 22:47

Megoszlanak a vélemények azokról a lányokról, akiknek hatalmas bicepszük van. Ők úgy érzik, ízig-vérig nőiesek.

Balkó Anna 46 éves, két gyermekes családanya. Büszke tekintélyt parancsoló idomaira, amit mára már környezete is elfogadott, bár nem volt ez mindig így.

„Az utcán miniszoknyában járok, a karomat nem szoktam mutogatni, hogy ne irritáljam az embereket”- mondja Anna.

Taksonyi Erika Magyarország legeredményesebb és leghíresebb testépítő bajnoka.

„Volt már olyan, hogy szerelmes levelet kaptam egy idegen hódolótól, meg telefonon megkérték a kezem. Tehát ezek, ha úgy nézzük, számomra érdekes dolgok, mert nem is gondolnám, pont ezért mert női testépítő vagyok, hogy vonzódnak hozzám“ – mondja Erika.    

Héda Nikoletta semmi mást nem szeretne, csak sportolni. Szinte mindent kipróbál, amit csak lehet, nem csoda, hiszen edző szülei mellett már három évesen hozzászokott a mindennapi mozgáshoz. Testét nem tudatosan formálta ennyire izmossá, sőt, néha zavarja is, hogy idomait inkább férfiasnak titulálják.

„Például a fiúk megirigyelték a vállamat, vagy a ping-pong asztal hátat, azt sokszor hallottam.”

Kétajtós szekrény, férfitestű nő, torzszülött. Általában így jellemzik a női testépítőket. A szakemberek szerint ebben van is némi igazság, mert átlépni azt a bizonyos képzeletbeli határt egészséges és egészségromboló között, nagyon könnyű.

“Nagyon sok esetben tapasztaljuk, hogy egészséges, észszerű célokkal mennek le a hölgyek a terembe, ott azonban olyan milliőbe, olyan társaságba keverednek, akik a szélsőséget képviselik, annak minden látványos vonatkozásával”- mondta Dr. Osváth Péter sportorvos.

Az akaratgyenge sportolók gyakran saját csapdájukba esnek, szélsőséges fogyások, terhelések és a doppingszerek áldozataivá válnak. Mindezek könnyen a nemi funkciók felborulásához, szívritmuszavarokhoz és veseelégtelenséghez vezethetnek.

Anna 35 éves sportolói múltjával az egyik legtapasztaltabb testépítő nő. Bár büszke testére, mégsem vesz fel szívesen olyan ruhadarabokat, amelyek például a karját hangsúlyozzák.

“Nem szoktam, strandra járni, mert az emberek annyira egyszerűek, és akkor megbántanak“- mondja Balkó Anna.

Anna annak idején a kemény edzések miatt olyan sérüléseket szerzett, ami miatt ma már minden nap edzenie kell, hogy ne legyenek elviselhetetlen fájdalmai. Az elmúlt évtizedben a testépítés a beidegződött negatív sztereotípiáknak ellentmondóan sokat változott. Erika többszörös magyar bajnok, Európa bajnok és világbajnok. Mindig is ügyelt nőiességére, és szerinte 16 éves múltja igazolja, hogy doppingszerek nélkül is lehet valaki sikeres és egészséges.

„Én nem a jelenben éltem, hanem mindig távolabb néztem. Tehát azt gondolom, hogy nem kockáztatom az egészségem 3 vagy 4 évért, hogy utána 10-15 év múlva bármilyen problémám egészségügyi problémám legyen“- mondja Taksonyi Erika.

Van, aki a kerek, telt idomokat tartja nőiesnek, van, aki az izmosabb hölgyeket részesíti előnyben. A testépítő nőket az utóbbi években tényleg sokféleképpen jellemezték, nőiesnek azonban semmiképp sem. Ezek a nők - bár sok sérelem érte őket - mégis állítják, hogy ők igenis ízig-vérig nőiesek.  Szerintük a szépség belülről fakad és csak kisugárzás kérdése.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!