Törött autókkal a balesetmentes közlekedésért

rtl.hu

2005. január 6. 15:27

Borsod megyében egy-egy hétig állítják majd ki a korábbi balesetekben összetört autókat, ezzel ösztönözve a vezetőket a közlekedési szabályok betartására. A baleset-megelőzési kampány március végéig tart.

Borsod megyében több mint 1200 közlekedési baleset történt az elmúlt évben. 83-an haltak meg a megye útjain és csaknem 2000-en sérültek meg. A rendőrök különféle eszközökkel ugyan megpróbálták visszaszorítani a közlekedési balesetek számát, ez azonban a főkapitány szerint eddig nem vezetett eredményre.

'Azok az üzenetek, amelyek korábban voltak -több rendőri intézkedésben megjelenítve vagy erőteljesebb bírságolási gyakorlattal- nem jutott el az állampolgárokhoz' – mondta el Kökényesi Antal, a Borsod-Ababúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

A rendőrök most egy új, eddig még sehol sem alkalmazott baleset-megelőzési kampánnyal próbálkoznak. Délelőtt balesetekben összetört autókat helyeztek el Miskolc több pontján.

A forgalmasabb kereszteződésekbe kiállított autók mellé egy keresztet is leraktak. A feliratból a piros lámpánál várakozó autósok megtudhatják, Borsod megyében hányan haltak meg tavaly közlekedési balesetben. Az általunk megkérdezett sofőrök örömmel fogadták a kampányt. Szerintük ugyanis a legtöbb balesetet az okozza, hogy az autósok pánikba esnek a kritikus helyzetekben.

Az összetört autók kihelyezésén kívül a rendőri ellenőrzéseket és a sebességméréseket is fokozzák majd a rendőrök a megye útjain. A baleset-megelőzési akció március végéig tart. Addig Borsod megyében több mint húsz helyen lesznek kiállítva az összetört autók.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!