30 magyar katona megy Irakba
2005. január 4. 17:31
Májusban 30 olyan magyar katona utazik Irakba, akik iraki katonákat fognak kiképezni a T-72-es harckocsikra.
A T-72-es harckocsik közül 77-et Magyarország felajánlott az új iraki hadseregnek. A honvédség a kiképzésben is részt vállal. Híradónk megtudta, hogy a májusban Bagdadba utazó 150 fős magyar egység 30 tagja a tankok kezelésére tanítja majd az iraki katonákat.
A speciális feladat elvégzésére, olyan tiszteket és tiszthelyetteseket küld Magyarország, akik nagyon jól ismerik a T-72-es harckocsikat. A többiek, összesen 120-an a NATO kiképzőbázisát őrzik majd, amerikai és iraki katonákkal együtt. De nem ők lesznek az első magyarok idén Irakban. Negyven katona már a héten kiutazik, hogy a karácsonykor hazatért szállítókontingens felszerelését hazahozza.
Azt, hogy pontosan mikor indulnak biztonságuk érdekében a honvédség most sem árulja el. A 100 konténert és járműveket először Kuvaitba viszik, onnan a többség hazarepül. A szállítmány és az azt kísérő 3-4 katona hajón utazik tovább, egészen Szlovéniáig. Ott vonatra szállnak, és várhatóan február közepére érnek Magyarországra. A májusban induló 150 fős kontingens tagjai másfél évig 2006. december 31-ig maradnak Irakban.