Az emberiség történetének legnagyobb katasztrófája

rtl.hu

2004. december 29. 17:12

A Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint százezernél is többen estek áldozatául a szökőárnak. A katasztrófa tucatnyi országot érint. Több millióan maradtak élelem, tiszta ivóvíz és fedél nélkül.

25 eltűnt magyart keresnek - közölte a Külügyminisztérium konzuli főosztályának helyettes vezetője. Takács László szerint ez a szám még nőhet, mert vannak olyan területek, ahonnan nem kaptak információkat.

A turisták, akiknek eltűnését hozzátartózóik bejelentették a speciális mentőknél, búvárkodni utaztak Srí Lankára. Lehóczki László, a Miskolci Speciális Mentők vezetője, aki már a helyszínen van, azt mondta: a vasárnapi pusztító szökőár óta nem hallottak róluk családtagjaik, és azóta nem veszik fel a telefonjukat sem. Egy másik eltűnt pedig épp kirándulásra indult, amikor utoljára telefonált.

„Van olyan információ is egy kecskeméti hölgytől, hogy pontosan hajóútra készült az utolsó telefon alapján az az illető, aki szintén az eltűntek listáján van egyelőre” – mondta telefonon Lehóczki László, A Külügyminisztérium konzuli főosztályára folyamatosan érkeznek a bejelentések azokról, akiket keresnek hozzátartozóik és nem jelentkeztek. Eddig két tucat magyarról tudnak, akik a katasztrófa óta nem adtak hírt magukról.

A keresést nehezíti, hogy a hozzátartozók nem minden esetben tudják pontosan megadni a szükséges információkat az eltűnt magyarokról, és nagyon nehéz telefonálni a térségben. Egyébként Európában már szinte minden országnak vannak halottjai, és mindenhol nagyon sok eltűntet keresnek.

A magyar légitársaság törölte azokat a charterjáratokat, amelyek a Külügyminisztérium által nem javasolt célpontokra indultak volna. A légitársaság utolsó charterjárata a szökőár sújtotta térségbe január elsején üresen indul a Maldív-szigetekre, és hozza vissza azokat, akik még kint vannak. A január 3-ára tervezett járat is üresen repül Thaiföldre és Phuket helyett Bangkokban veszi fel az utasokat. A Malév azt ígéri, hogy mindenki haza tud majd jönni, aki akar.

Egy Malév gép ma éjjel érkezik Ferihegyre. A katasztrófa-sújtotta térségbe utaztató utazási irodák egy része este bejelentette, hogy ellehetetlenülés miatt lemondja az érintett délkelet-ázsiai utjait, és visszafizeti a már befizetett pénzt az utasoknak.

Kiküldött tudósítónk jelenti:

Továbbra sem tudni, hogy hány áldozata lehet a szökőárnak Thaiföldön, még mindig nagyon sok holttest van a vízben Puckheten a környező szigeteken és a Maláj-félsziget nyugati partjainál. A fertőzésveszély miatt továbbra sem tanácsos a tengerbe menni, ezért egyre több turista dönt úgy, hogy inkább elhagyja ezt a vidéket. Az eltűntek száma még mindig rendkívül magas.

Puckhet központjában felállított válságközpontban rakták ki az eltűntek fényképeit, de rajtuk kívül még mindig több százan vannak az eltűntek listáján. Egy másik táblán pedig a holtestek fényképei szerepelnek, hátha valamelyik hozzátartozó felismeri őket. A központban van a magyar nagykövetség egyik munkatársa is, hozzá fordulhatnak azok, akik elvesztették mindenüket. Eddig 8 magyar jelentkezett, hogy ideiglenesen útlevelet kapjon, sokan azonban még a központ létezéséről sem tudnak. A puckheti kórházban egy magyar sérült van, Medve Rita. Az RTL Klub kiküldött tudósítója vele beszélt:

'-Nem tudtuk, mi volt ez, hogy miért ment a víz annyira vissza. Néhány halat visszaraktunk a vízbe, mikor a barátom mondta hírtelen, nézd milyen szép hullám jön Rita, és én odanéztem. Ő mondta, hogy készítsek pár fényképet róla, mire én beleegyeztem. Lefényképeztem a hullámot háromszor-négyszer, és a hullám csak jött, jött közelebb, és akkor mindenki elkezdett szaladni, mi is. Beszaladtunk valakinek a bungalójába, de már késő volt. A víz egy perc alatt utánunk jött, bejött az ajtón és felemelt. Bevertem a fejem, a víz levitte a bungaló tetejét, és utána csak vitt mindenfele. Fogalmam sem volt, hova mentem vagy hol fogok kikötni' – mondta el a túlélő.

Rita néhány nap múlva hagyhatja el a kórházat. Ő 150 kilométernyire északra volt Puckhettől. Azon a partszakaszon 800 holttestet emeltek ki a vízből, miután karácsonykor 20 méter magasra csaptak fel a hullámok. 

Még mindig nincsenek megbízható hírek a teljesen megsemmisült Phi-Phi-ről, ahol a thaiföldi király unokája is meghalt. Csak katonai helikopterekkel lehet megközelíteni a szigetet. A különböző kormányok folyamatosan küldik a repülőgépeket a holttestekért. A legtöbben Németország és a Skandináv országok állampolgárai haltak meg a szökőárban.

Több, mint hét órája várnak utasok a budapesti reptéren, azért, hogy elutazhassanak Thaiföldre. Híradónknak telefonon azt mondták, a szökőár után jelezték az utazási irodának, szívesebben utaznának más időpontban, de erre nem volt lehetőségük, ezért felárat fizettek, hogy egy másik üdülőhelyre utazzanak. Eredetileg délután kettőkor szállt volna fel velük a gép, de még most sem tudják, mikor indulhatnak.

Járványveszély! Ne utazzon senki!

Az Egészségügyi Minisztérium szerdai közlése szerint Délkelet-Ázsia szökőár sújtotta területén járványveszély van, ezért a tárca azt javasolja, senki ne utazzon ebbe a térségbe...

Az utazási irodákban tegnap is dühöngő utasokat lehetett látni, akik szerették volna visszakapni a pénzüket. Az általunk felkeresett iroda jogi képviselője azt mondja: nem fizetik vissza az utazások költségét, mert a repülőjegyeket és a szállást már ők is kifizették. Álláspontjuk szerint egyébként sem jár vissza ez a pénz. Az iroda jogásza szerint a járványveszély nem elég ok arra, hogy az utasok lemondják az utakat.

„Lehetőségeinkhez képest igyekszünk tájékoztatni az utasokat. A járványveszély nem kérdés, csak egy feltételezés. Ami lesz, az nem kérdés...” – mondta az utazási iroda jogásza.

Az Egészségügyi Minisztérium délután közleményt adott ki, hogy a Délkelet-Ázsia szökőár sújtotta területén járványveszély van, ezért a tárca azt javasolja, senki ne utazzon ebbe a térségbe.   

A tárca közlése szerint azok a személyek, akik a katasztrófa sújtotta területről hazaérkezésüket követő egy-két héten belül hasmenést, illetve más szokatlan tüneteket észlelnek magukon (például láz, hasi görcsök), haladéktalanul keressék fel a háziorvosukat.

A Turisztikai Hivatal tegnapi közleményében az áll: egy kormányrendelet alapján az utasok az eredetivel azonos értékű helyettesítő szolgáltatást igényelhetnek. Ezzel szemben az általunk felkeresett iroda csak 30 000 és 99 000 forint közötti ráfizetéssel vinné Phuket helyett egy másik szigetre a nyaralni vágyókat. Az utazási iroda más ajánlatot nem tesz, és azt sem vállalja, hogy a már befizettet utat egy későbbi időpontban vehessék igénybe.

Az utazási irodák többsége azzal sem értett egyet, hogy ha a Külügyminisztérium közleményének közzétételét követően mégis a katasztrófa sújtotta területre utaztatják az utasokat, akkor már nem hivatkozhatnak a vis majorra, és az utasok biztonságáért ők felelnek.

Az ENSZ becslései szerint akár még meg is duplázódhat a fekete statisztika. A legtöbb áldozatot Sri Lanka szigetéről jelentették: csak ott 18 ezernél is többen haltak meg. A cunami nemcsak Ázsiában követelt emberéleteket: halálos áldozatokról érkezett hír Kelet-Afrika partvidékéről, Szomáliából, Kenyából és Tanzániából is.

Kolera és malária fenyeget

Az egészségügyi világszervezet becslései szerint több millió embert fenyegetnek fertőző betegségek a katasztrófa után. A halottak nagy részét sosem fogják azonosítani, de még megszámolni sem - a lényeg, hogy mielőbb eltemessék őket.

Halottak ezreit temetik tömegsírokba Sri Lankán. A hatóságok hangosbeszélőn szólították fel az embereket, hogy minden holttestet fektessenek az út szélére, onnan folyamatosan gyűjtik össze őket. Közben buldózerek ássák a hatalmas gödröket, ez lesz az áldozatok végső nyughelye. Azonosításra most nincs idő, gyakran lehetőség se.

'A holttestek nagyon rossz állapotban vannak - mondja a Colombo-i halottasház igazgatója. - Mire letakarták őket ebben a hőségben, a legtöbb már oszlásnak indult. Nem hiszem, hogy valaha is azonosíthatnák az áldozatokat.'

A temetéssel pedig sietni kell. Ellenkező esetben a földrengés és a szökőár után újabb katasztrófa fenyeget, mégpedig a járványok. Az orvosok főleg a kolera, a malária, a vérhas és a tífusz rohamos terjedésétől félnek.

A mentést nehezíti, hogy az utak és vasútvonalak nagy része megsemmisült, sokhelyütt még a telefonvonalak is megszakadtak. A földben pedig megmozdultak az évtizedekkel ezelőtt telepített taposóaknák, és most ezek is a túlélők, illetve a mentőalakulatok életét veszélyeztetik.

Szumátra szigetének nyugati partja romokban áll. Egyes területeit lehetetlen megközelíteni. Valószínűleg soha sem derül már ki, hogy pontosan hányan haltak meg, amikor az iszonyatos erejű hullámok egyszerűen letarolták a partvidéket.

Az Indiához tartozó szigeteken reggel három erősebb utórengés volt, a legerősebb elérte a 6-os fokozatot a Richter-skálán. Itt a hagyományoknak megfelelően elégetik a holttesteket - a parton végtelennek tűnő sorban lobogtak a máglyák.

Világméretű segélyakció

Már javában tart a világtörténelem eddigi legnagyobb segélyakciója a katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A helyszíneken több millió embernek van szüksége élelemre, gyógyszerekre, kötszerre, sátrakra és takarókra. Az UNICEF és az Egyesült Nemzetek más szervezetei koordináják a világméretű akciót. A világ kormányait felszólították, hogy ne halogassák a segítségnyújtást, és azonnal tegyenek meg mindent, ami erejükből telik, hogy enyhítsenek a katasztrófa sújtotta területeken élők szenvedésein.

Hegyekben állnak a segélyszállítmányt tartalmazó dobozok a katasztrófa sújtotta térségben. A dobozok többségében gyógyszer és kötszer van. Gyógyszert, és orvosi műszereket küldött a magyar Külügyminisztérium is. A 30 milliós adományt az ökumenikus segélyszervezet osztja szét a baptista szeretetszolgálattal közösen. Az ökumenikus segélyszolgálat egyik tagját az RTL Klub Híradó elérte telefonon. Azt mondják, emberek ezrei alszanak a szabad ég alatt, gyakran halottak közelében. Ezért most nagyon nagy szükség van sátrakra.

'Sátrakat sajnos Srí Lankán nagyon nehéz beszerezni - szinte lehetetlen. Ezért szeretnék felhívással fordulni a magyar lakossághoz, hogy támogassák az ökumenikus szervezet munkáját. Az összegből, ami összegyűlik, tudnánk vásárolni sátrakat' – mondta el Fekete Dániel, a Magyar Ökumenikus Szolgálat munkatársa.

A következő napokban esőzések várhatók a térségben, ez pedig tovább növeli a fertőzés veszélyét. Ezért sátrakon kívül gyógyszerek kellenének. Érkezik is rengeteg. Minden órában érkezik egy szállítmány. A baj az, hogy gyakran nem olyan gyógyszer, amire valóban szükség van.

'Olyan gyógyszereket kérnek, illetve olyan eszközöket, amiben ők hiányt szenvednek. Tehát nem az, hogy az országot elárasztani olyan készítményekkel, ami lehet, hogy nem kerül sose felhasználásra' – nyilatkozta dr. Béres Tamás, a Miskolci Speciális Mentők orvosa.

A babtista szeretetszolgálat 'Fogadj örökbe' címmel programot indított. Több ezer gyermek maradt árván, és fedél nélkül a térségben. Rajtuk akar segíteni a szeretetszolgálat. Az árva, fedél nélkül maradt gyerekeket jelképesen lehet örökbe fogadni, és így támogatni. Jelentkezni a szeretetszolgálatnál lehet.

Adomány-számlaszám: 11705008-20464565

Az adományok interneten is eljuttathatók a Segélyszervezethez a WWW.OKUMENIKUS.HU internetes címen.

Európai áldozatok

A Független Hírügynökség összeállítása szerint összesen 21 európai országot érintett a vasárnapi ázsiai földrengés és az azt követő pusztító árvíz. A jelenlegi hivatalos adatok szerint 101 európai halt meg a dél-ázsiai országok valamelyikében és több mint háromezer embert még keresnek.

Magyarország szomszédai közül a természeti csapás osztrák, horvát és román embereket sújtott. Nyugati szomszédunk hatóságai úgy tudják, hogy öt osztrák halt meg és további 55-öt még keresnek. Az utazási ügynökségek szerint körülbelül 1500 osztrák tartózkodott vasárnap Srí Lankán, Indiában és a Maldív-szigeteken.

Egy holland-horvát házaspárnak a három éves kislánya vesztette életét Thaiföldön, míg másik 20 Dél-Ázsiában nyaraló horvát még mindig nem adott magáról életjelet.

Keleti szomszédunknál a korábban eltűntnek nyilvánított két nyaralót, épségben megtalálták a hotelszobájukban - közölte román utazási ügynökség.

Európa többi országa:

Belgium: Három elhunyt, 20 eltűnt. Ezer nyaraló Thaiföldön.

Nagy-Britannia: Legkevesebb 18 elhunyt, 50 eltűnt. Körülbelül 10 ezer brit nyaraló az érintett államokban.

Csehország: 224 eltűnt.

Dánia: Három elhunyt, 13 eltűnt.

Finnország: Két elhunyt. 2000 finn nyaraló a térségben.

Franciaország: 20 elhunyt, 165 sérült, több száz egyelőre nem jelentkezett be.

Németország: Több száz eltűnt Thaiföldön. Legkevesebb 4000 nyaraló a térségben.

Olaszország: 13 elhunyt, 100 eltűnt, több tucat sérült. 5000 nyaraló a térségben.

Hollandia: Legkevesebb három elhunyt, 13 eltűnt.

Norvégia: 13 elhunyt, 700 és 800 közötti a be nem jelentkezettek száma. 2000 és 3000 közöttire tehető a nyaralók száma a térségben.

Lengyelország: 4 'talán' elhunyt, 43 eltűnt. 2000 nyaraló a térségben.

Portugália: 5 eltűnt.

Oroszország: 1 elhunyt, 120 eltűnt. Körülbelül 1000 orosz - a volt szovjet tagköztársaságokból - nyaraló a térségben.

Spanyolország: Számos sebesült.

Svédország: 6 elhunyt, 1500 még nem jelentkezett be. A hatóságok attól tartanak, hogy 'sokat közülük nem fognak megtalálni'. 20 és 30 ezer közöttire tehető a nyaralók száma a térségben.

Svájc: Legkevesebb 9 elhunyt. Körülbelül 2500 nyaraló a térségben.

Törökország: 2 megsérült, 41 még nem jelentkezett be, további 18 eltűnt.

Sztárokat is mentettek

A természeti csapás több hírességet is elért Délkelet-Ázsiában. Petra Nemcova cseh szupermodell három órán át kapaszkodott egy faágba, mire levonultak a hullámok. Barátját, egy amerikai divatfotóst elvitte a víz, most is eltűntként tartják nyilván.

Helikopterrel menekítették ki Srí Lanka-i szállodájának tetejéről Helmut Kohl volt német kancellárt, Ingemar Stenmark svéd olimpiai bajnok síelő pedig a thai tengerpartról elfutva menekült meg. Sértetlenül élte túl a katasztrófát a Maldív-szigeteken több világhírű olasz focista, köztük Maldini és Inzaghi is.

Jelzőrendszert kellene telepíteni

Az Egyesült Államok nyugati partvidékén már működik olyan figyelőrendszer, amely képes előrejelezni a közeledő szökőárt, és még időben figyelmeztetni a parton élőket. Amerikai szakemberek azt mondják: ezt a rendszert világszerte ki kellene építeni.

Az Egyesült Államokat két súlyosabb cunami érte az utóbbi száz évben. Az első 1946-ban, Hawaii szigetén, a másik ’64-ben, Alaszkánál okozott súlyos károkat. Ezután építették ki a modern jelzőrendszert.

Az óceán fenekére bójákat telepítettek. Ezek érzékelik, ha szökőár közeledik, és jelet küldenek a felszínre. A felszíni bója egy műholdnak továbbítja az üzenetet, az pedig riasztja a szárazföldi megfigyelő állomást. Ott nyomban megszólaltatják a szirénákat, és az embereknek még marad elég idejük elmenekülni a pusztító hullámok elől.

- Nem is olyan drága dolog ez, inkább hozzáállás kérdése az egész - állítja az amerikai kutató, aki szerint hasonló jelzőrendszerekkel kellene felszerelni a világ összes olyan partvidékét, ahol szökőár fenyeget.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!