2004. december 22. 21:00
A politika a szocializmus alatt nem marad ki a fociból. Igazából azonban a Rákosi-rendszer alatt szólt bele a hatalom a sportbarátok életébe.
Amikor a Rákosi-rezsim 1950-ben átalakította a magyar futballt, minden csapatot egy minisztérium vagy országos szerv alá rendelt - úgy, ahogy jónak látta. A fő cél az volt, hogy a korábbi szurkolótáborokat - amelyek egyben világnézeti közösségeket is alkottak - teljesen szétverjék.
Aztán 1950-ben a Fradi megszűnt. Vagyis átnevezték Édosz-szá - ami annyit tesz Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete. A régi zöld-fehér színt is megszüntették. A mezeket és a fotókat a pályán kupacba rakták és elégették. A játékosok meg mentették a máglyáról, amit tudtak. De mezeket nem sikerült.
Elégették, volt mikor alig tudtak edzésre összeszedni dresszeket. Mert ugye a zöld-fehérbe nem lehetett menni, másmilyen meg nem volt, mert nem gondoltak előre, hogy valamibe kell tréningezni meg játszani.
Az Édosz-t aztán Kinizsinek nevezték el a jobb játékosok egy részét a rendszer új favorit csapatába, a Honvédba irányították át. Aki átment a Honvédhoz, az a Néphadsereg állományába került. Természetesen automatikusan katonai rendfokozatot kapott. Már aki vállalta. Dalnoki Jenő nemet mondott. El is vitték a büntetőszázadba.
'És hát éjjel elvittek a katonák. Odabilincseltek az autóhoz éjjel 12-kor. Szegény szüleim úgy búcsúztak tőlem, mintha örökre elvinnének.' - mondta. A belügy csapata az Újpest lett - bocsánat, új nevén újpesti Dózsa. A névválasztás érdekes; hiszen a szocialista tábor minden belügyminisztériumának a csapatát dinamónak hívták - kivéve a miénket. Szerencsére rendelkeztünk olyan történelmi személyiséggel, aki rendszerkonform volt, és még a neve kezdőbetűje is stimmelt.
Várhidi Pál, az Újpest híres labdarúgója egyébként 1950-ben lett rendőrhadnagy. Azt meséli - önhibáján kívül. Mert be lett nekik jelentve, hogy mostantól minden játékos: rendőr.
'Ősszel elindítottak egy ilyen iskolát. Oda el kellett menni, ez az iskola, olyan volt, hogy oda reggeltől délelőttig kellett bejárni, ismerkedni a szabályokkal, különféle dolgokkal, hát ottan eléggé szabadelvű volt mindenki, úgyhogy senki nem lett tudós, mert kezdettől néztük, hogy mikor meg hogyan megyünk ki a pályára' – meséli az ex-focista.
Az újpesti Dózsa minden játékosa szolgálatot teljesített papíron valamelyik kerületi rendőrkapitányságon. Papíron. Mert igazából a pályán szolgáltak és védtek.
És akik nem csak papíron szolgáltak: Az MTK nevét először Textilesre, aztán Bástyára utána Vörös Lobogóra változtatták. A rendszer elit-erőszakszervezetének, az ÁVH-nak rendelték alá. A játékosok így lettek ÁVÓ-sok.
A Bástya sporttisztjei azonban nemcsak papíron, de valójában is bejártak az ÁVÓ-hoz munkát végezni. Sándor Csikar eleinte számlákat iktatott. Azt meséli, hogy a számlák egy részét az iktatókönyv helyett a cserépkályhába vezette be - egy darabig.
Csikar akkor már többszörös válogatottként nagy trófeája volt az ÁVÓ-nak. El is határozták, hogy nov.7-e tiszteletére őt ajánlják fel a pártnak. Meg is hallgatta egy bizottság - de aztán a tervből nem lett semmi. Csikar ugyanis önkritikát gyakorolt.
Csikar: 'Nagyon nagy megtiszteltetésnek veszem ha felvesznek, de néha-néha (egyébként mindig) kijárok a lóversenyre. És néha-néha eljárok kártyázni.' Mindebből már egy dolog is elég lett volna ahhoz, hogy a Párt ne vegye fel.
De hogy biztos legyen a dolgában, a gyakorlatban is bizonyította kártyaszenvedélyét. A november 7-i ünnepségről egyenesen a Savoyba ment a kártyaszobába játszani. Mégpedig ÁVO-s díszegyenruhában. Pedig a szabályzat ezt tiltotta.
Csikar: 'És úgy tréning közben kijött a központból egy kocsi, az ÁVH-tól, Szólt a Marci bácsi hogy Csikar, öltözzön föl mert be kell menni a Péter Gáborhoz a központba.
Az ÁVO rettegett vezére fél órát beszélt a Csikar lelkére, hogy hagyjon föl a kártyával, mert rontja a testület renoméját. A játékos erre azt találta mondani, hogy amíg lesz hol kártyázni, őneki kártyáznia kell. Nincs más választása. Péter Gábor pedig ennek megfelelően járt el.
'Másnap a tréning után megyek a Savoyba, ahova járok kártyázni, és bezáratta. És a dolgozóknak egy öltözőszobát csintáltatott belőle, soha többet ott kártya nem volt. De én tudtam, hogy a Békében van. És már odamentem a Békébe.
Az ÁVÓ ezután felhagyott azzal, hogy jó karhatalmistát neveljen a Csikarból. Megelégedtek azzal, hogy a Bástya - aztán később Vörös Lobogó - csatáraként góljaival hajt hasznot a testületnek. A piros-fehér csapat nagyon jól szerepelt a bajnokságon.
Név - és mez - változtatás ide vagy oda - a Kinizsi-Bástya meccsek előhozták az uralkodó elit paranoiáját. Ha egy kinizsis felrúgott egy bástyást - az maga volt a politikai provokáció. Dalnoki Jenő éppen Csikart fogta a pályán. Egyszer Marosán György meg is próbálta eltiltatni, mert felrúgott egy MTK-st. De a sütőipari dolgozók megvédték.
Dalnoki: 'Hát ilyen előfordul, ugye, a meccsen. És felszólaltak a pékek, mert apám pék volt és sok pék barátja volt, meg hát engem, mint fiatal gyereket általában pártfogoltak, és fölszólaltak, hogy gondolja meg mégis. És hát így nem tiltottak el, örökre. El akart tiltani a focitól engem a Marosán, és akkor csodálkozik, hogy miért utálom. Hát ezért.'
Az 56-os forradalom változást hozott. A magyar futball akkorra már meglehetősen színtelen palettáján. Az ÁVH megszűnésével az MTK visszavette a nevét - és a Fradi is. Az oroszok bevonulása előtti napokon - már novemberben - a Ferencváros elvielg elpusztított régi táblája vissszakerül a helyére. Dalnoki Jenő ott volt akkor.
A gulyáskommunizmus beköszöntével beköszönt a béke a focipályákra is. Kádár úgy döntött, nem piszkálja a régi-új klubokat. A Ferencváros és az MTK maradhatott, ami volt, csak az MTK-hoz biggyesztettek még két betűt 72-ben, azt hogy VM vagyis Vörös Meteor.
