Mór: botrányos cellabeszélgetések
2004. november 3. 14:44
A móri mészárlás másodrendű vádlottjának börtönben lehallgatott beszélgetéseit elemezték a szerdai tárgyaláson. Hajdú László azt állítja csak viccelődött.
Hajdú Lászlót a Fővárosi Bíróságon szembesítették azzal, hogy börtöncellájában zárkatársainak többször mondott olyat, amiből arra lehet következtetni, hogy köze van a 8 halálos áldozatot követelő, két évvel ezelőtti rablógyilkossághoz - tudatta a Független Hírügynökség. Ilyen volt: a ' nem véletlenül vágtam haza 8 embert', 'ezért vágtam haza 8 birkát?' 'hát linkre vágtam haza birkát? '
Hajdú azzal védekezett, hogy börtönben szokás a nagyotmondás és ő csak viccelődött. A 'birka' kifejezést - mint mondta -azért használta, mert a rendőrök arról beszéltek, hogy úgy lemészárolták a 8 embert, mint a birkákat.
Hajdú - a felvételek szerint - azt is mondta társainak, hogy ' az akció után gallyra kellett volna vágni a bűntársakat is' Erre a vádlott úgy reagált, ennek semmi értelme, hiszen ' senki nem lett gallyra vágva'