Lefejezés bosszúból
2004. november 2. 16:07
A buddhista falusi elöljáró levágott fejére a helybéliek bukkantak egy út szélén. Testét több mint 1 kilométerrel arrébb találták meg.
A gyilkosság éppen akkor történt, amikor a thai kormány vizsgálóbizottságot állított fel annak kiderítésére, hogy miként vesztette életét a múlt héten egy tüntetésen, és azt követően több mint 80 muzulmán.
A társuk bebörtönzése miatt tüntető fiatalokat brutálisan szétverte a thai rohamrendőrség és katonaság, majd amikor 'mint a heringeket' bepréseltek több mint száz letartóztatottat katonai szállítójárművekbe, a több órás út végén 78 embert már csak holtan tudtak kiemelni a túlzsúfolt kocsikból.
A körzet katonai parancsnokát felfüggesztették beosztásából. Pisarn Wattanawongkeeree altábornagy azt nyilatkozta, hogy ő maga kérte felmentését a vizsgálat időtartamára.
A most meggyilkolt buddhista elöljáró testét több mint egy kilométerre a fejétől találták meg. Egy cédula volt rátűzve, amelyen az állt, hogy a szerzetest bosszúból ölték meg 'a takbai tüntetésen és utána megölt 85 ártatlan muzulmánért'.