Magyar diákok adakoztak a beszlániaknak
2004. október 23. 18:37
Kétmillió forintot gyűjtöttek össze a magyar általános- és középiskolások a beszláni gyerekeknek. Ebből iskolaszereket vett a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a túszdráma túlélőinek.
Ping-pong asztal, padok, zsámoly, kosárlabdapalánk, bordásfal mellett sportszereket pakoltak fel a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai a szombaton induló kamionba. Az írószereket hetven általános-és középiskola diákjai gyűjtötték össze beszláni társaiknak. 'Magyarországon közel kétmillió forint jött össze, amelyből iskolaszereket vettünk. Jövő héten kint vagyunk, hogy szétosszuk ezeket a gyerekeknek' – mondta Lehel László lelkész-igazgató. A szeretetszolgálat munkatársai egy hónappal ezelőtt a 335 halálos áldozatot és 565 sebesültet követelő túszdráma helyszínén, a beszláni iskolában jártak. A romos épület ugyanúgy állt, mint a szeptemberi terrortámadás után: berobbantott falak, szanaszét szóródott könyvek és golyónyomok mindenütt. A szeretetszolgálat munkatársai egészségügyi felszereléseket, injekciós tűket, lepedőket és gyógyszert szállítottak a helyi kórházba az Egészségügyi Minisztérium adományaként. A most elindult kamion várhatóan jövő hét szerdán érkezik meg Beszlánba. A tanszereket és sporteszközöket a város több iskolájában osztják szét.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem